1. Rész: Új állás

~ Rosie Emilia Swan ~

Ez a nap is úgy indult mint a többi, az elmúlt egy hét alatt. Reggel korán felkeltem hogy átfussam a napi állás hirdetéseket. Anya halála után még inkább eladósodtam, már nem csak a fent maradt kórházi számlák nyomasztottak hanem a temetés költségei is a fejem felett lebegtek. Legjobb barátnőm Cami meglátása szerint egy húsz éves lánynak nem lenne szabad ilyen gondokkal küzdenie, és ha őszinte akarok lenni, én is inkább bajlódnék az egyetem miatt, ahová sajnos nem jutottam el. Az érettségi után munkába kellett állnom, hogy segítsek, anya már akkor beteg volt, rajtam kívül pedig senkije sem volt, ahogy nekem sem rajta kívül. Azóta egy gyors étteremben dolgoztam felszolgálóként, egészen múlt hétig. A főnököm, aki kétszer annyi idős mint én és családos, úgy érezte hogy joga van hozzám érni, amikor ellenkeztem még azt is felajánlotta hogy fizet a szolgálataimért amit az ágyban nyújtanék neki, igaz hogy szükségem van a pénzre de nem akartam és nem is tudtam lealacsonyodni a szintjére. Elutasítottam őt, persze nem adta fel a próbálkozást, akaratosságát egy pofonnal jutalmaztam, másnap pedig már nem volt munkám. Ennek egy hete, ezért keresgélek új munkát. - Nem hiszem el hogy nem találok munkát. - az újságot az asztalra csaptam és kicsorduló könnyeimet erőszakosan töröltem le a kézfejemmel, cseppet sem nőiesen.

- Ne add fel Rosie. - Cami vigasztalt aki a hétvégét itthon tölti a szüleinél, jól is jött hogy itt van, nélküle elveszettnek éreztem magam. - De nincs semmi állás! A tartalék pénzemből élek, de az sem lesz elég. A lakbért már követeli a főbérlő és a számlák is csak sokasodnak. - kétségbeesetten nyúltam ismét az újságért hogy újra átlapozzam. - Add azt ide. - Cami egy határozott mozdulattal kapta ki a kezemből és lapozgatni kezdte. Percek teltek el és az arckifejezését nézve, a grimaszai arról árulkodtak hogy egyik lehetőség sem nyerte el a tetszését. - Várj! Ez lesz az! - egy piros tollat vett a kezébe és az egyik bekezdést bekarikázta majd a kezembe adta az újságot. - Viccelsz? Gondozónőt keresnek, bentlakással. Nem vennének fel, nincs tapasztalatom. - ellenkeztem miután átfutottam a hirdetést. - Egy próbát megér. Lehet hogy gyerekekre kell vigyázni, az menni fog. És ha ott kell laknod akkor az albérletet felmondhatod, így pénzt spórolhatsz. Rosie ez remek lehetőség. - Cami meggyőzően érvelt, le sem tagadhatná hogy ügyvédnek készül. - Nem értek a gyerekekhez. - sóhajtottam feszülten. - Kell a pénz vagy nem? - Cami kérdőn nézett rám, persze a válaszomat úgy is tudta. - Kell. - bólintottam. - Akkor hívd fel és beszélj meg egy állás interjút. Majd én megírom az önéletrajzodat. Kicsit szépítünk is rajta. - mosolygott rám biztatóan. - Rendben. - adtam be végül a derekam és azonnal a telefonért nyúltam. Mobil szám volt megadva, így azt pötyögtem be a készülékbe és rögtön ki is csengett, vártam hogy fogadják a hívásom. - Igen? Melissa Howell beszél. - egy kedves hang szólalt meg a vonal másik végén. - Jó napot! Én Rosie Swan vagyok és az újságban hirdetett állásra szeretnék jelentkezni. - mondtam remegő, félénk hangon. - Remek. Ide tudna jönni fél óra múlva? - szinte csilingelt a hangja. - M-most? - dadogtam zavartan. - Igen. Személyesen szeretem intézni az ilyen dolgokat. És ami azt illeti sürgősen szükségem van valakire aki elvégzi a munkát. - magyarázta. - Rendben. Az újságban szereplő címre menjek? - kérdeztem kicsit összeszedettebben. - Igen. - felelte. - Rendben. Akkor fél óra múlva ott vagyok. - nyeltem nagyot és biztosra veszem hogy ő is hallotta a hangomban az izgulást. Na igen, én ilyen vagyok. Nem oldódom fel könnyedén ha idegenekkel beszélek, de egy kis együtt töltött idő után sokkal felszabadultabb tudok lenni. - Várom Miss Swan. Viszlát. - köszönt el majd bontotta a vonalat. - Na mit mondott? - Cami kíváncsian nézett rám. - Fél óra múlva ott kell lennem. - hebegtem. - Elviszlek. Autóval gyorsabb. - ajánlotta fel. Látszott Camin hogy örülne ha sikerülne az állást megszereznem és jobban bele gondolva én is örülnék neki, bár még nem gondoskodtam gyerekekről, csak anyáról amikor beteg volt. A fél óra alatt ami a rendelkezésemre állt, Cami gyorsan legépelte az önéletrajzom szépített változatát és ki is nyomtatta, addig én valami viselhető ruhát kerestem a szekrényemben és összeszedtem magam. Az utolsó tíz perc pedig elég volt hogy a megadott címre érjünk. - Itt laknak? - Cami ámulva figyelte a gyönyörű, fényűző házat. - Ez csak valami vicc? Gondoltam hogy gazdag családról van szó, hiszen ez a környék elég előkelő, na de hogy ennyire. - tátott szájjal vettem alaposan szemügyre a hatalmas építményt. - Csak a fizetéseden is látsszon hogy gazdagok. Sok sikert, Rosie. - Cami biztatóan mosolygott rám majd miután kiszálltam az autóból el is hajtott. Lassan közelítettem meg a hatalmas kerítést és a kapu telefon gombjait kezdtem nyomogatni, fogalmam sem volt róla hogyan működik az az izé. - Jöjjön be, nyitom. - hirtelen egy hang szólalt meg a hangszórón keresztül. - Oké. - suttogtam, bár nem vagyok biztos benne hogy hallotta. A kapu lassan kinyílt és én a kocsi felhajtó kövezett részén sétálva indultam meg a ház felé. Hosszú útnak tűnt míg végül a bejárati ajtó előtt megálltam. Szerencsére itt nem volt bonyolult szerkezet az ajtóra szerelve, ezért a csengőt nyomtam meg. - Jó napot. - egy idősebb hölgy nyitott ajtót, személyzeti ruhába volt öltözve, így tudtam hogy nem ő lesz az akivel korábban telefonon beszéltem. - Jó napot. Rosie Swan vagyok. Az állás miatt jöttem. - mutatkoztam be röviden. - Igen, Miss Howell már várja önt. Kérem, kövessen. - mosolyogva engedett be a házba majd miután becsukta mögöttem az ajtót és elvette a kabátom, a nappaliba kísért. - Miss Howell azonnal jön, addig hozhatok valamit? - érdeklődött kedvesen. - Nem, köszönöm. - csóváltam a fejem miközben helyet foglaltam az egyik fotelban. A hölgy csak bólintott és távozott is. Amíg egyedül maradtam a nappaliban, volt időm körbe nézni, persze ülve tettem mindezt, csak a szemeimet forgatva mértem fel hogy ez a ház nem csak kívülről mesés hanem belülről is. Mindig irigyeltem azokat az embereket akik ilyen környezetben élhetnek, de soha nem sajnáltam tőlük ha kemény munkával jutottak hozzá. - Elnézést hogy megvárattam. Melissa Howell vagyok. - egy fiatal nő zökkentett ki a gondolataimból. - Rosie Swan. - álltam fel és egy gyors kéz fogás kíséretében megtörtént a bemutatkozás. - Fiatalabb mint vártam. - jegyezte meg miután a kezébe adtam az önéletrajzom. - Ön is fiatalabb mint vártam. - csúszott ki a számon. - Köszönöm. - mosolyodott el, valószínüleg bóknak vette, aminek most nagyon örültem. - Itt azt írja hogy szereti a gyerekeket, sőt többször is megemlíti. - furcsállva olvassa az önéletrajzom, csak most jövök rá hogy én magam át sem néztem hogy Cami mit írt bele. - Öhm...igen. Bizonyára ez fontos szempont ha gyerekekre kell vigyázni. - jegyeztem meg halkan. - Azt hiszem itt valami félre értés lesz. Nem gyerekekről kellene gondoskodnia. - mondta komolyan. - Akkor...kiről? - kérdeztem vissza meglepetten, ha állatra kell vigyáznom én esküszöm haza futok. - A bátyámról. Egy éve szenvedett balesetet és elveszítette a látását. Igazából csak annyi lenne a dolga hogy beszélget vele, leköti a figyelmét, segít neki közlekedni a házban vagy akár kint is. Joseph a balesete óta depressziós és nem igazán találja fel magát. Ebben kellene segítenie önnek. - részletesen beszélt, de az én meglepettségem továbbra sem múlt el. - Értem. - bólintottam bár magam sem tudom hogy miért. - Gondoskodott már felnőttről? - újabb kérdést tett fel. - Édesanyám másfél éve halt meg, rákos volt, róla nekem kellett gondoskodnom. De persze az teljesen más. - össze vissza beszéltem, magam sem tudom miért mondtam ezt. - Nekem ez alapján úgy tűnik hogy alkalmas a feladatra. - biztatóan mosolygott rám, nem igaz a mondás miszerint a gazdagok lekezelőek, Melissa Howell inkább olyan mint egy angyal. - Akkor enyém az állás? - szinte éreztem ahogy felcsillan a szemem.

- Igen. A fizetést hetente kapja, ötszáz font minden héten. Megfelel? - érdeklődve nézett rám. - Ötszáz font hetente? Vagyis kétezer font egy hónapban? - pislogtam rá döbbenten, azt hiszem rosszul hallottam. - Kevés? Adhatok többet is. - hirtelen zavarba jött. Bennem viszont felmerült a kérdés hogy tényleg azt hiszi hogy ez a pénz kevés?! - Nem! Tudja az előző munkahelyemen havonta kaptam ötszáz fontot. - vallottam be őszintén. - Oh, így már értem. Nos, itt kétezret kap havonta. Tudja Joseph modora néha elviselhetetlen, ezért is ilyen magas a fizetés. - bocsánatkérően nézett rám. - Türelmes típus vagyok. - mosolyogtam rá. - Ennek örülök. És akkor el is érkeztünk az utolsó lényeges dologhoz. Mikor tudna ide költözni? Nekem holnapután el kell utaznom és valószínűleg egy hónapig távol leszek a munkám miatt. Ezért szeretném ha még ma vagy holnap lebonyolítaná a beköltözést. Ez önnek megfelelne? - jegyzetelni kezdett de közben rám is figyelt. - Igen. Nincs sok holmim, még ma megoldom. - bólogattam. - Remek. - megkönnyebbülve fújta ki a levegőt de mielőtt újra megszólalhatott volna egy kislány nevetve rohant be a nappaliba és azonnal a nyakába vetette magát. - Anya! Mrs. Brown szerint olyan vagyok mint te. - kacagott a kislány és ezek szerint ő Melissa lánya, ami meglepő hiszen Melissa fiatal, vagy talán csak annak tűnik. - Mrs. Brownak igaza van. - Melissa simogatta meg a lánya fürtjeit. - Ki ez a néni? - a kislány érdeklődve fordult felém amikor észrevett. - Rosie Swan vagyok. Nagyon örülök. - mosolyogtam rá. - Az én nevem Mackenzy Howell de szólíts Kenzynek, mert az a becenevem. Képzeld Rosie, anya meg én holnapután elutazunk messzire, mert anya ruhákat csinál és én is vele megyek. - Kenzy lelkesen fecsegett miközben leült mellém. - Elnézést Miss Swan. - Melissa bocsánatkérően húzta magához a lányát. - Semmi baj. - nevettem fel. - Nem ruhákat csinálok hanem divattervező vagyok. Ő itt a lányom Kenzy, és igen tudom fiatal anyuka vagyok de annál boldogabb. - Melissa felszabadultan áradozott, már most megkedveltem. - Oh azt hiszem már halottam önről. Híres a szakmájában. - bólintottam elismerően. - Igen. De nem tegeződhetnénk? - kérdezte udvariasan. - Örülnék neki. - ismertem el, hogy nekem is könyebb lenne így. - Akkor én megyek is. Összecsomagolok és még ma visszajövök. - álltam fel indulásra készen. - Rendben. Ha visszajöttél megmutatom a szobádat és bemutatom neked Josephet is. - Melissa felállt és egy rövid kéz fogással köszönt el tőlem. - Joseph nem mindig játszik. - Kenzy szomorúan jegyezte meg nagy sóhajjal a mondandója végén. - Majd én ráveszem. - kacsintottam rá. - Viszlát. - intettem és miután magamhoz vettem a kabátom haza indultam hogy minél előbb összecsomagoljak...