3. Rész: Én egy feladat vagyok...

~ Rosie Emilia Swan ~

Reggel kipihenten ébredtem a hatalmas ágyban. Még soha életemben nem aludtam ilyen kényelmesen és nyugodtan. A puha paplan és a párnák közé fészkeltem magam és a plafont bámulva merültem el a gondolataimban. A tegnapi találkozás Josephel nem alakult a legjobban, ami neki köszönhető. Nem is értem hogyan lehet valaki ennyire nehézfejű. Persze nem lát, tehát egy beteg emberről beszélünk és talán az lenne a legésszerűbb ha az állapota miatt megértőbb lennék vele, de nem lehetek elnéző hiszen az hogy vak nem jogosítja fel arra hogy egy beképzelt bunkó legyen. Melissa azt a feladatot adta nekem hogy rángassam ki Josephet a depresszióból, az pedig csak akkor fog menni ha nem bánok vele úgy mint egy beteg emberrel. Elhatároztam hogy úgy tekintek rá mint ha egy teljesen egészséges ember lenne és akkor talán ő is újra élőnek érzi majd magát és végre felfogja hogy az állapota javulhat, nem szabad feladni a reményt.

Nagyot sóhajtva néztem az órámra ami fél nyolcat mutatott ezért lassan kimásztam az ágyból és a szobámhoz tartozó gyönyörű fürdőbe sétáltam. Este már kiélveztem a fürdőkád adta lehetőségeket és most siettem is ezért a zuhanyt választottam. Alig negyed órával később frissen és üdén, felöltözve indultam meg a konyhába. - Jó reggelt Miss Swan. - köszöntött nagy mosollyal egy idősebb nő, körülbelül az ötvenes évei végén járhat, eddig vele még nem találkoztam. - Jó reggelt öhm...- zavartan mosolyogtam rá és vártam hogy talán bemutatkozik. - Oh elnézést. A nevem Marla Benson, én vagyok a szakácsnő. Az ételről, a bevásárlásról és egyéb apróságokról gondoskodok. - mondta kedvesen. - Azért ezek nem éppen apróságok amiket felsorolt. - jegyeztem meg elismerően. - Köszönöm. - bólintott. - És még hány alkalmazott dolgozik a házban? - érdeklődtem miközben helyet foglaltam a konyha pultnál. - Van egy kertész Mr. Fitz és egy sofőr John, ő a férjem. - kaptam meg a választ. - És önök is itt élnek? - kíváncsiskodtam tovább. - Igen, a mellék házban. - bólintott. - Én miért nem ott lakok? - gondolkodtam hangosan. - Azért mert ön Josephről gondoskodik. Az úr nem egy könnyű eset de higgye el nem rossz ember. Már a szüleinél is szolgáltam és Joseph egy tündéri kisgyerek volt. Remélem egyszer majd a régi lesz. - sóhajtott fel szomorúan. - Mindent megteszek azért hogy vissza jöjjön az életkedve. - ígértem meg őszintén és azt hiszem ezt választottam új életcélomnak. - Nem éhes drágám? Fecsegek itt össze-vissza, biztosan éhes. - Mrs. Benson hirtelen kapkodni kezdett majd néhány másodperccel később egy megpakolt tányért tett elém és egy nagy pohár narancslevet. - Köszönöm, de megcsináltam volna magamnak. - mosolyogtam rá hálásan. - Ugyan semmiség. - biztatott és én máris neki láttam az evésnek. Meg kell hagyni nagyon finom volt minden falat, anya halála óta nem ettem ilyen finomat. - Miss Howell és a kicsi Kenzy korán reggel elutaztak ezt a levelet önnek hagyta. - Mrs. Benson egy borítékot nyújtott felém és én azonnal letettem a villám és kezembe vettem a borítékot. - Nem úgy volt hogy csak holnap mennek? - értetlenül meredtem az asszonyra. - Előre hozták Miss Howell bemutatóját ezért előbb el kellett mennie. Egy hónap múlva jönnek haza. - informált. - Joseph általában kilenc órakor ébred, a reggelije ott van az asztalon. Én most hagyom is önt. - mondta mosolyogva majd távozott a konyhából. Őszintén szólva megijedtem, hiszen tegnap nem ment túl jól az ismerkedés Josephel és azt hittem hogy ma még itt lesz Melissa és segít de most itt maradtam egyedül Josephel. Persze itt van a személyzet is de rám bízták a férfit és csak most tudatosult bennem hogy talán nem vagyok alkalmas erre a feladatra. Remegő kezekkel nyitottam ki a levelet és olvasni kezdtem magamban: " Kedves Rosie. Sajnos előbb el kellett utaznom, késő este tudtam meg és akkor már nem akartalak zavarni. Egy hónapig leszek távol, természetesen Kenzy is velem van. Josephet teljesen rád bízom, az alapján amit tegnap láttam, tudom hogy te vagy a megfelelő ember a feladatra. Ideje hogy Joseph észhez térjen és tudom hogy te teszel róla hogy újra a régi legyen. Nyugodtan bánj vele keményen, mert általában nem ért a szép szóból. Egy napja ismerlek de nyugodt szívvel hagyom rád a testvérem, megbízom benned. A fizetésed pedig természetesen ahogy megbeszéltük hetente utalom a számládra. Sok sikert... Melissa Howell. " Jól estek a leírt sorok, megtiszteltetés volt számomra hogy ennyire megbízik bennem és ez csak megerősítette az elhatározásomat azzal kapcsolatban hogy véghez viszem azt amiért felvettek ide. Miután befejeztem a reggelim már majdnem kilencet mutatott az óra ezért nagy sóhajjal indultam meg az emeletre. - Mr. Howell? - kopogtattam de nem jött válasz. - Mr. Howell? - ismételtem meg az előbbit de ismét semmi. - Joseph? - próbáltam ezúttal a keresztnevén. - Jöjjön már be az isten szerelmére. A rikácsoló hangja az agyamra megy. - kiabált ki. Megforgattam a szemem és beléptem a szobába. - Jó reggelt. - köszöntem miközben az ablakhoz sétáltam és elhúztam a sötétítő függönyt. - Akkor lenne jó a reggelem ha maga nem lenne itt. - dünnyögte. - El kell keserítenem Mr. Howell, ugyanis nagyon sok időt fogunk együtt tölteni. A húga és Kenzy reggel elutaztak és egy hónap múlva jönnek csak haza. - közöltem és megvontam a vállam. - Remek, akkor ezek szerint a húgom tényleg képes volt itt hagyni magával. Nevetséges hogy egy kislányra bízott. És ne szólítson Mr. Howellnek már megmondtam. - feltornázta magát az ágyban és nagyot sóhajtott. - Nem vagyok kislány. - álltam meg az ágya mellett. - Dehogy is nem. - morogta. - Na jól van. Jöjjön! - fogtam meg a kezét hogy segítsek neki felállni de azonnal elrántotta a kezét. - Egyedül is tudok mozogni. - dühösen beszélt, de elengedtem a fülem mellett. - Rendben. Akkor segítene abban hogy mit is kell pontosan tennem? Miben segíthetek és miben nem? - kérdeztem kedvesen. - Segíthet abban hogy eltakarodik. - mondta teljesen komolyan. - Hosszú lesz ez az egy hónap. - sóhajtottam fel. Nem szólt semmit csak a vakvezető pálcáját kitapogatta az ágya mellett és annak segítségével lépkedett a szoba másik végébe. - Szeretnék lezuhanyozni. Vegyen elő tiszta ruhát. - utasított. - Máris. - mosolyogva léptem a szekrénye elé és elkezdtem kiválogatni neki néhány ruhát. - Megvan. És most? - álltam meg előtte. Ahogy felnéztem rá csak most vettem észre hogy milyen gyönyörű kék szemei vannak, teljesen elvesztem bennük de nem kellett zavarban lennem amiért bámulom őt, hiszen ő ezt nem látja. - Engedje meg a fürdő vizet, segítsen levetkőzni aztán felöltözni. - sorolta fel könnyed hangsúllyal de az arc kifejezése elárulta hogy a vetkőztetés és öltöztetés nem feladatom csak direkt szórakozik velem. Én viszont nem zavartattam magam, ha ő így akkor én is. Besétáltam a fürdőbe és megengedtem a fürdővizet, csak pár perc kellett és a kád félig megtelt a kellemesen meleg vízzel. Elzártam a csapot és visszasétáltam Josephez aki ugyan ott állt ahol az előbb. - Akkor most leveszem a ruháit. - léptem elé és a pizsama felsője szélét megfogva kezdtem el felfelé húzni. - Komolyan ennyire ostoba? - röhögött fel gúnyosan, ezzel elárulva magát. - Pontosan tudom hogy mire ment ki a játék, de csak hogy tudja ezzel sem ijeszt el. Az a feladatom hogy gondoskodjak önről én pedig teszem a dolgom. - mondtam határozottan. - Pontosan! Én egy feladat vagyok...- suttogta maga elé. - Egy probléma amit meg kell oldani, a húgom terhére vagyok.... - mérgelődött de olyan halkan hogy alig értettem mit mond pedig előtte álltam. - Nem úgy értettem. De annyira nehéz eset. Miért nem képes kicsit kedvesebb lenni? - kérdeztem lágy hangon. - Hagyjon magamra! - utasított ezzel kikerülve a kérdésem. - Joseph! - szólítottam meg. - Nem hallotta? Hagyjon magamra. Megoldom egyedül. - dühösen ragadta meg a felsőjét és nagy nehezen lerángatta magáról, ezzel felfedve előttem meglepően sportos felsőtestét. - Khm...Nem hagyhatom magára. A fürdő balesetveszélyes az ön számára. - közöltem vele a kész tényeket. - Akkor csináljon amit akar. Tőlem végig is nézheti hogyan fürdök. - mérgelődött tovább, majd a sétapálcájával a kezében szépen lassan keresgélve a jó utat, a fürdőbe ment. Hallottam ahogy magában számol, gondolom a lépéseket hogy tudja merre menjen. Elképesztő hogy milyen makacs. Csak néztem utána, de nem mertem követni. - Na mi lesz? Segít vagy sem? - szólalt meg ismét mire elmosolyodtam. - Máris megyek. - indultam meg felé és a fürdőszobába érve becsuktam mögöttünk az ajtót. - Ez annyira megalázó. Egy tehetetlen szerencsétlenség vagyok. - dünnyögte miközben segítettem neki kilépni a nadrágjából. Már csak egy boxer volt rajta és ahogy beleképzeltem magam a helyzetébe rá kellett jönnöm hogy igaza van abban hogy ez a helyzet megalázó lehet számára. Én sem örülnék ha egy idegen segítségére szorulnék és egy idegen látna meztelenül. - Nézze Joseph. Segítek levenni a ruháit és elfoglalni a helyét a kádban és utána megígérem hogy kimegyek. Hagyom hogy egyedül fürdőzzön. Ha kész akkor szól. Rendben? - ajánlottam fel neki. - Rendben. - bólintott és nem is ellenkezett. A maradék ruhadarabot is levettem róla majd segítettem neki hogy beszálljon a kádba majd mikor kényelmesen elhelyezkedett a habok között én távoztam is és a szobájában leültem az ágya szélére. Nem akartam túl messzire menni hogy azért halljam ha szól vagy esetleg baj lenne. - Rosie? Be tudna jönni? - hallottam meg a hangját néhány perccel később. Megmosolyogtatott hogy a nevemen szólított és határozottan kedvesebb hangon mint ahogy tegnap. - Máris kész van? - léptem be a fürdőbe. - Nem. Csak nem tudom hol van a samponom. - motyogta olyan aranyosan ahogy még soha nem láttam. - Tettem a vízébe habfürdőt. - adtam a tudtára. - Tudom, érzem a habokat és az illatát is, de szerettem volna megmosni a hajam. Lenne olyan kedves hogy megkeresi? - meglepően udvariasan beszélt, de volt egy olyan érzésem hogy most csak azért ilyen kedves velem mert kiszolgáltatott helyzetben van és tudja hogy a segítségemre szorul. - Tessék, itt van. - adtam a kezébe a samponos flakont. - Köszönöm. - kitapogatta a kupakot és letekerte de láttam rajta hogy nem igazán tudja hogyan vigye véghez a tervét. - Segítsek? - érdeklődtem. - Megtenné? - meglepetten kérdezett vissza. - Természetesen. - vettem a kezembe a flakont. - Hát persze, hiszen ez a feladata. Gondoskodni rólam. - sóhajtott fel, ezzel vissza is tért a rossz kedve. - Fogja be vagy a vízbe fojtom. - szóltam rá tréfásan. Valahogy oldani akartam a feszültséget. - Mit mondott? - kérdezett vissza meglepetten, gondolom nincs hozzá szokva hogy így beszélnek vele. - Jól hallotta. - jegyeztem meg majd kissé a víz alá nyomtam de csak annyira hogy a haja legyen vizes. Ezek után csendben tűrte ahogy a sampont a hajába masszíroztam. - Jól csinálja. - lehunyta szemeit. - Ez csak nem egy dicséret volt? - játszottam a meglepettet. - Talán az volt. - vonta meg a vállát és láttam hogy az arcán ott bujkál egy halvány mosoly. - De ne bízza el magát. Továbbra sem kedvelem. - tette hozzá mire hirtelen a víz alá nyomtam, először csak azért hogy leöblítsem a sampont a hajáról, aztán kicsit még jobban lenyomtam, nem akartam bántani csak megleckéztetni. - Hé! Mit művel? - kiáltott fel amikor megérezte hogy egyre jobban a víz alá csúszik. - Megfojtom. - jegyeztem meg úgy mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. - Megőrült? - hitetlenkedve próbált feljebb ülni és végül hagytam is neki.

- Nem őrültem meg. - nevettem jókedvűen látva a rémült arcát. - Maga egy pszichopata. - jelentette ki miközben próbált kimászni a fürdőkádból. Azonnal ugrottam és segítettem neki majd egy törölközőt tekertem a teste köré. - Szokjon hozzá Joseph. - veregettem meg a vállát miközben a szobájába vezettem ahol sikeresen megtörölközött egyedül, de az öltözésben már én segítettem neki. Azt hittem hogy zavarban leszek ha majd meztelenül látom és Cami is mondta korábban hogy talán nem lesz könnyű, de valahogy nem érzem magam zavarban, annak ellenére sem hogy még nem láttam meztelen férfit, nekem mindig a tanulás volt az első nem a pasizás, ezért nem meglepő módon még szűz vagyok, de ez nem lényeges. Joseph meztelensége sem ejtett zavarba és igyekeztem nem megbámulni őt, mivel az udvariatlanság és bunkóság lett volna részemről. - Megszárítom a haját. - kezembe vettem a hajszárítót. - Nem kell. - ellenkezett. - Nem mehet ki az udvarra vizes hajjal. - nyomtam le az ágyára és szorosan elé álltam hogy így kényszerítsem arra hogy ülve maradjon. - Ki mondta hogy ki akarok menni? - értetlenkedett. - Nem kérdeztem hogy ki akar e menni. Reggeli után sétálunk az udvaron. Kell egy kis friss levegő és közben beszélgetünk. - vázoltam fel a mai programot. - Ezt most felejtse el. - vágott egy grimaszt. - Ne akarja kihúzni nálam a gyufát. - dorgáltam. - Mi? Miről beszél? Nem vagyok gyerek, nem utasítgathat. És ha nem teszem amit mond mit csinál? Megbüntet? Nem nézhetek tévét? - utolsó mondatával ismét a saját állapotát gúnyolta, hiszen amúgy sem láthatja a tévét. Nem értettem miért ennyire elveszett és goromba. - Ha nem gyerek akkor ne is viselkedjen úgy! És ne gúnyolódjon a saját kárára. És most fogja be a száját. Megszárítom a haját és az lesz amit én mondok. - dirigáltam elszántan, meg sem várva a válaszát bekapcsoltam a hajszárítót és egy fésű segítségével elkezdtem beszárítani a haját. - Nem ártana kicsit vágatni belőle. Holnap úgy is megyünk az orvosához, haza felé beugrunk egy fodrászhoz. - kapcsoltam ki a készüléket majd Joseph haját kezdtem igazgatni, tényleg elég hosszú, persze nem vészesen de egy kis forma nem ártana neki. - Állítsa le magát. - szólt rám erős hangon és ellökte a kezem. - Akkor maga is. - mondtam szinte követelve. - Gyerekesen viselkedik. - jegyezte meg lekezelően. - Akár csak ön. - ültem le mellé. - Nem éhes? Mrs. Benson isteni rántottát készített. - mosolyodtam el. - De éhes vagyok. Felhozza? - kérdezett vissza. - Miért hoznám fel? Szépen felemeli a hátsóját és lemegyünk. Megreggelizik és utána sétálunk az udvaron. - felpattantam és vártam hogy kövessen. - Én itt szoktam enni. - jelentette ki. - Hát akkor most majd megváltoznak a szokásai. Gyerünk. - megragadtam az egyik kezét és lassan magammal húztam míg a másik kezében a botját szorongatta. - Utálom magát. - dünnyögte miközben a kezét fogva segítettem neki lemenni a lépcsőn. - Kölcsönös. - nevettem fel, mulattatott hogy ennyire makacs. Egyenesen a konyhába vezettem és miután helyet foglalt az egyik széken elé tettem a tányért. - Jó étvágyat. - helyeztem a kezébe egy villát. - Nem tudom hogy feltűnt e de nem látok. Honnan tudjam hogy hová szúrjam a villám? - méltatlankodott. - Adja ide. - vettem ki a kezéből a villát és a rántottába szúrtam. - Megint elhitte. Tudok enni egyedül is, adja ide. - gúnyosan felnevetett. Ideje megleckéztetni. - Hát most már így járt. Szóval tátsa el a száját. - emeltem a szája elé a villát. - Nem etethet meg. - kérte ki magának a helyzetet. - Máskor majd nem szórakozik velem. Eszik vagy nem eszik? Maga dönti el. - erősködtem. - Eszek! - morogta majd kinyitotta a száját. - Ügyes fiú. - kuncogtam miközben etetni kezdtem. - Fogja be. - szólt rám. - Ez az én szövegem, ne lopkodja el. - nevettem. Nem szólt többet, egy hang nélkül tűrte hogy megetetem, de láttam rajta hogy kényelmetlen számára ez a helyzet, szóval most egy életre megtanulta hogy velem nem érdemes szórakozni. Többet nem hiszem hogy kitalál ilyesmit mert tudja hogy akkor megteszem. - Jól lakott? - kérdeztem mikor az utolsó falatot is lenyelte. - Hagyjon már. - sóhajtott fel. - Remek akkor menjünk ki az udvarra. - húztam lassan magam után. - Nem akarok. - rángatta a kezét. - Nem érdekel. - vontam meg a vállam és tovább vezettem az udvarra. Hatalmas volt és rengeteg virág, fa és növények díszítették. Alkalmas volt arra hogy egy kiadós sétát tegyünk....