4. rész: Új ismerősök!

~ Rosie Emilia Swan ~

Joseph és én az egész délelőttöt az udvaron töltöttük. Eleinte Joseph szinte minden másodpercben kijelentette hogy a szobájába akar menni de én nem engedtem neki. A hatalmas udvar végére vezettem ahol egy fából faragott pad díszelgett a színes virágok között. Amikor mind a ketten helyet foglaltunk a padon Joseph is csendben maradt, aminek szívből örültem mert így nyugodtan csodálhattam meg a gyönyörű kilátást. Ez a ház és a kert valóban meseszép, egyszerűen megunhatatlan a látvány. Hosszú órák teltek el Joseph a gondolataiba merült ahogy én is. Nem kellettek szavak, tudtam, éreztem hogy Joseph is nyugalomra lelt ezekben a percekben még ha nem is látja az előtte elterülő festői képet. - Joseph! - egy mély hang zökkentett ki a gondolataimból és ahogy megfordultam egy magas, jóképű férfivel találtam szemben magam.

Gyorsan közeledett felénk hatalmas mosollyal az arcán. - Ki ez a férfi? - kérdőn fordultam Joseph felé, az ismeretlen még szerencsére hallótávolságon kívül volt. - Nem látom. - Joseph gúnyosan felnevetett, utálom amikor a saját betegségével élcelődik, ez is azt bizonyítja hogy valóban súlyos depresszióval küzd, azon sem csodálkoznék ha utálná saját magát a vaksága miatt. Ezúttal azonban nem tettem szóvá, nem is tehettem volna mivel idő közben az ismeretlen férfi közelebb ért hozzánk és egyik kezét Joseph vállára tette. - Hogy vagy? - kérdezte kedvesen. - Változatlanul. - Joseph csak vállat vont. - A húgom viszont gondoskodott róla hogy még rosszabbul legyek. Itt hagyott egy teljes hónapra ezzel a kislánnyal akinél unalmasabb embert még életemben nem ismertem. - panaszkodott mire én csak megforgattam a szemeimet. - Oh elnézést, udvariatlan voltam. A nevem Robert Hamblett, de csak szólítson Robnak. Lissa már említette hogy felvett Joseph mellé valakit. - mosolyogva fordult felém miközben bemutatkozott. - Nagyon örülök a nevem Rosie Swan. - viszonoztam a gesztust. - Én Joseph és Lissa barátja vagyok. Sokszor fogunk találkozni, gyakran meglátogatom a cimborám. - nevetett fel Rob. - Akkor talán tegeződhetnénk is, nem? - ajánlottam fel. - Már éppen kérni akartam. - mosolygott szüntelenül. - Én is itt vagyok. - Joseph csattant fel és felállt a padról. - Persze hogy itt vagy Joseph. - veregette meg Rob a barátja vállát. - Én nem is zavarok. - biccentettem Rob felé és elindultam a ház felé. - Nem zavarsz. - szólt utánam. - A magad nevében beszélj. - morogta Joseph. - Mr. Howell ha rosszul viselkedik akkor az ebédjét sem saját kezűleg fogja megenni. - fenyegetőztem mosolyogva, tudtam hogy ezzel felhergelem. - A jó ég áldja meg! Ne feszítse túl a húrt. Az idegeimre megy. - kiabált utánam. - Kedvesebb is lehetnél Rosieval. Nagyon kedves lány. Lissa szerint egy igazi főnyeremény. És egyébként eléggé csinos. - Rob elismerően beszélt rólam Josephnek, és tudtam hogy direkt úgy beszélt hogy még én is halljam. Ez megmosolyogtatott. Ezek után jobbnak láttam magára hagyni őket, Josephnek is szüksége van egy kis időre a barátjával, ami megjegyzem meglep hogy egyáltalán van neki barátja, ilyen visszatasztító modorral. Amikor a házba értem éppen a nappali felé tartottam amikor megcsörrent a telefonom. Azonnal mosolyt csalt az arcomra amikor megláttam hogy ki hív. - Cami. - sikítottam bele amikor felvettem. - Én is örülök neked Rosie de megsüketítesz. - nevetett. - Bocsánat. De annyira hiányzol. - panaszkodtam. - Nekem is hiányzol, pedig csak tegnap váltunk el. - sóhajtott fel. - Egy örökké valóságnak tűnik. - értettem egyet. - Ugye tudod hogy ez a beszélgetés kezd egy szerelmespáréra hasonlítani. - kacagott és el sem tudom mondani hogy milyen jó volt hallani hogy boldog. - Igazad van. - helyeseltem. - De mond miért hívtál? Baj van? - kíváncsiskodtam. - Te mindig tudod hogy mire gondolok. - hirtelen elkomolyodott. - Cami! Mi a baj? - kérdeztem már aggódva érte. - Tudod meséltem már az irodalom és történelem tanáromról. - kezdett bele. - Igen, Mr. Ralston. Ő a kedvenc tanárod. - idéztem fel amit Cami korábban mesélt az említettről. - Hát tudod ő nem olyan öreg, na mindegy. Mostanában észrevettem hogy furcsán néz rám. Az órákon szabályosan megbámul a pasi. És minden adandó alkalmat kihasznál hogy engem szólítson fel órákon. Ma pedig miközben jegyzeteltem egyik kezét a vállamra tette. Nem tudom, lehet hogy csak beképzelem de olyan mintha...tudod...tetszenék neki. - az utolsó két szót szinte suttogta.

- Cami, te egy okos, fiatal, gyönyörű nő vagy. Biztos lehetsz benne hogy tetszel neki. - mondtam őszintén. - Ezzel nem segítesz Rosie. Szerinted mit tegyek? - szinte könyörgött a segítségemért. - Először is a kérdés az hogy neked tetszik e. Szóval tetszik? - tettem fel a mindent eldöntő kérdést. - Ő a tanárom. - kérte ki magának hangosan beszélve. - Tudom. De most tekints rá úgy egy percig mintha csak egy pasi lenne. - javasoltam. - Tizennégy évvel idősebb nálam. - továbbra is próbált kibújni a válasz alól. - Cami! Válaszolj! Tetszik neked? - szóltam rá kicsit erélyesebben. - Talán...egy kicsit...igen. - szégyenlősen vallotta be. - Akkor kérj tőle magánórákat. Talán ha kettesben lesztek akkor kiderül hogy valóban tetszel e neki aztán majd alakul magától. - mondtam mosolyogva. - Magánórákat? Én vagyok a legjobb diákja. Hülyének néz ha magánórát kérek tőle miközben kitűnőek a jegyeim. - ismét kifogásokat keresett. - Akkor ideje rontani a jegyeiden. - nevettem fel. - Nem fogok azért megbukni irodalomból hogy a tanárommal kettesben lehessek. - tiltakozott azonnal. - Nem mondtam hogy bukj meg, csak a következő dolgozatot szúrd el. És akkor foghatod arra hogy nem érted és segítségre van szükséged. Érted már? - beszéltem tovább, magam sem tudom honnan jött belőlem ez a sok ötlet, én nem vagyok ilyen de valahogy most magától jöttek a szavak. - Oké, okostojás, megteszem. - egyezett bele. - És köszönöm hogy támogatsz. - hálálkodott. - Ugyan már! Ez a legkevesebb, hiszen barátok vagyunk. - mondtam ki a nyilvánvalót. - És veled mi a helyzet? Milyen a munka? - érdeklődött. - Ah! Hosszú sztori. - sóhajtottam fel, már abba belefáradtam ha csak Josephre gondoltam. - Én ráérek. Na mesélj. - Cami kíváncsiskodott tovább és tudtam hogy nem hagyja abba amíg el nem mondom neki. - Oké. Lissa a főnököm már ma itt hagyott egyedül. Joseph elviselhetetlen. Minden szavával próbál megbántani, gúnyos, arrogáns, beképzelt majom. - panaszkodtam és jól esett hogy végre kimondhattam a véleményem. - Ajaj Rosie. Ugye tudod hogy most egy szegény vak férfit hordtál el mindennek? - kuncogott, rajtam poénkodott de tudtam hogy csak így akart jókedvre deríteni és sikerült is neki. - Tudom. De el sem tudod képzelni hogy milyen elviselhetetlen. Reggel amikor segítettem neki megfürödni lenyomtam a víz alá...látnod kellett volna az arcát...teljesen megrémült. - nevettem az emléket felidézve. - Wow! Várjunk csak, mit mondtál? Segítettél neki fürödni? Láttad pucéran? Milyen? Jó pasi? És miért akartad megfojtani? - Camiból csak úgy ömlöttek a kérdések. - Igen Cami, láttam pucéran és hát...nos...öhm...igen....eléggé jó pasi. De a külső szépségét elcsúfítja a sötétség ami belülről fakad. Tényleg borzalmas egy alak. És nem akartam megfojtani csak vicceltem vele. - meséltem őszintén. - Khm...talán zavarok? - egy férfi hang ijesztett meg és majdnem kiesett a kezemből a telefonom is. Egy ismeretlen férfi állt az ajtóban. - Figyelj Cami, most mennem kell majd még hívlak. - kezdtem gyorsan búcsúzkodni legjobb barátnőmtől de közben mindvégig magamon éreztem a férfi tekintetét.

- Persze, menj csak. Szia. Szeretlek. - köszönt el Cami. - Én is szeretlek. Puszi. - motyogtam halkan majd bontottam a vonalat és lassan felálltam. - Elnézést hogy megzavartam a telefonbeszélgetését. - lépett elém a férfi. - Segíthetek valamiben? - érdeklődtem. - A nevem Theodore Miller. Joseph barátja vagyok, hozzá jöttem. - mosolygott rám kedvesen. - Hm. Milyen érdekes. - méregettem az alakot. - Mi olyan érdekes? - nevetett fel. - Nem gondoltam volna hogy Mr. Howellnek vannak barátai, és lássanak csodát maga már a második aki ma megjelent. - mondtam ki amit gondoltam. - Ezek szerint már Rob is járt itt? - kíváncsian várta a válaszom. - Még mindig itt van, kint a kertben Mr. Howellel. - közöltem kedvesen. - Ez remek. És az ön neve...? - egyenesen a szemembe nézett. - Rosie Swan. - nyújtottam a kezem. - Mr. Howell gondozója. - tettem hozzá. - Nagyon örülök Rosie. Tegeződhetünk, ugye? - rázta meg gyengéden a kezem. - Persze. - bólintottam rá, voltaképpen én is örültem hogy tegeződünk mert így mégis csak könnyebb. - Ha szabad megkérdeznem Rosie, az imént jól hallottam hogy éppen azt ecsetelted telefonon hogy láttad pucéran Josephet és tetszett amit láttál? - nevette el magát a mondata végére, én viszont teljesen elvörösödtem. - Öhm...én...kérlek ne mond el neki. Csak a barátnőmmel beszélgettem, beszéltem össze-vissza hülyeségeket. Kérlek, ne mond el Mr. Howellnek. - könyörögtem zavaromban. - Nyugalom, a mi titkunk marad. - kacsintott rám. - Köszönöm. - megkönnyebbülve sóhajtottam fel, fogalmam sincs miért de megbíztam benne, hittem abban hogy tényleg nem árul el. - De miért hívod Josephet Mr. Howellnek? - váltott hirtelen témát. - Mert tudom hogy idegesíti őt. - mosolyodtam el. - Nem gondoltam volna hogy egy beteg gondozójának az a célja hogy a betegét idegesítse. - nevetett hangosan, tetszett neki a helyzet és ezen én is jót szórakoztam. - Mr. Howell különleges eset. - vontam meg a vállam. - Ebben egyetértünk. - kacsintott rám. - Megyek üdvözlöm. - fordult a hátsó hatalmas üveg ajtó felé ami az udvarra vezetett. - Hamarosan ebédelnie kell Mr. Howellnek. Maradtok ti is Robal? - szóltam utána. - Igen. Az jó lenne. Akkor behozzuk a rossz fiút és ebédelhetünk. - indult meg nevetve az udvarra. Egy percig csak néztem utána, hihetetlen hogy Rob és Theo ilyen jó fejek miközben Joseph néha maga az ördög. Hogyan lehetnek ők barátok?! Merült fel bennem a kérdés de nem sokat gondolkodtam ezen inkább az ebédlőbe siettem hogy megterítsek, azonban már minden készen állt. Az asztal szépen megterítve várt. - Mrs. Benson, segítettem volna önnek. - mondtam őszintén. - Ugyan már drágám, ez az én feladatom. Neked éppen elég gondod van Mr. Howellel. - mosolygott rám. - Köszönöm. - hálásan néztem rá. Nem is tudom mi lenne velem Mrs. Benson nélkül...