5. Rész: Titkos kapcsolat

Egy héttel később...

~ Camilla Barton ~

Egy hét telt el azóta hogy telefonon beszéltem Rosieval. Mivel ő a legjobb barátnőm megosztottam vele azt ami mostanában aggaszt, vagyis hogy úgy érzem tetszek az irodalom tanáromnak Mr. Ralstonak. Rengeteget gondolkodtam ezen, eleinte próbáltam elhitetni magammal hogy csak beképzelem az egészet és a saját vonzalmam vetítem ki rá, de ahogy teltek a napok minden órán amit ő tartott, azt vettem észre hogy engem néz. És ez nem lehet véletlen. Ahogy az sem véletlen hogy minden adandó alkalommal engem szólít fel. Rosie remek ötletén is sokat gondolkodtam. Eleinte nem akartam szándékosan rontani a jegyeimen, nem akartam hogy a tanulás rovására menjen az amit a tanárom vált ki belőlem de a kíváncsiságom erősebb volt, ezért az előző dolgozatomat szándékosan elrontottam. - Miss Barton?! - erős mély hangja rántott ki a gondolataimból.

Ismét irodalom óra volt és éppen a dolgozatok eredményeit osztotta meg az osztállyal. - Igen? - néztem rá zavartan. - Eddig ez a dolgozata a legrosszabb. Sőt, botrányos. Kitűnő jegyei vannak. Megmondaná hogyan tudott most rontani az átlagán? - szigorúan méregetett. - Elnézést tanár úr, de...ezt a témát nem értettem. - hazudtam, nem volt más választásom. - Egy könyvet kellett elolvasni és azt értelmezni. Ezen mit nem lehet érteni? - érdeklődött továbbra is szigorúan. Még soha nem volt ennyire mérges főleg nem rám. - Ki fogom javítani. - suttogtam rekedt hangon. Teljesen összezavart a viselkedésével. - Remélem is, a saját érdekében. - mondta miközben a dolgozatom javított változatát elém helyezte a padra. - Két pontot ért el a maximális negyvenből. - csóválta a fejét rosszallóan. - Jövő héten újra megírhatja. - ajánlotta fel ezúttal már kedvesebb hangon. - Köszönöm. - bólintottam majd tovább sétált és kiosztotta a többi dolgozatot is miközben én ismét a gondolataimba merültem. Nem tudtam elhinni hogy komolyan ilyen ostoba voltam. Ezek után nyilvánvaló hogy nem tetszek neki de még ha tetszenék is...semmi értelme. Ő a tanárom, nem lehetne közöttünk semmi. Felmerül a kérdés hogy akarom e én egyáltalán hogy történjen valami közöttünk. Tekintetem megakadt formás ajkain, gondolatban elképzeltem ahogy megcsókol majd a figyelmem a kezeire tévedt. Milyen lehet az érintése? Oh és a szemei, azok a gyönyörű zöld szemei. Észre sem vettem hogy valósággal bámultam miközben hangosan felsóhajtottam. Csak a szerencsének köszönhettem hogy éppen akkor szólalt meg a csengő az óra végét jelezve, így senkinek nem tűnt fel hogy mit is teszek. A diákok szinte kirohantak a teremből, ez volt az utolsó óránk, én viszont szinte csak vánszorogtam a padok között. - Miss Barton, ide jönne kérem? - Mr. Ralston a tanári asztalánál ült és engem hívott, halványan elmosolyodtam és közelebb sétáltam. - Miért nem tanult a dolgozatra? - tette fel a kérdést. - Mondtam már, nem értettem a...könyvet. - vontam meg a vállam. - Ön az egyik legjobb diákom, ezért biztos vagyok benne hogy ez nem igaz. - mélyen a szemembe nézett és újabb magyarázatot várt tőlem. - Most hazugnak nevez? - háborodtam fel, annak ellenére is hogy igaza volt. - Nem. Csak szeretném megérteni hogy miért írt ennyire rossz dolgozatot. - állt fel és kihúzta magát miközben a táskájába pakolt, bizonyára mára ő is végzett az iskolában. - Tudna esetleg korrepetálni? - szaladt ki a számon a kérdés amivel alaposan megleptem őt. - Magánórát szeretne? - kérdezett vissza. - Igen. - bólintottam határozottan. - Nem igazán foglalkozom ilyesmivel, de ajánlhatok önnek egy másik irodalom tanárt akitől vehet plusz órákat. - egy névjegyet nyomott a kezembe. - Nem! Én öntől szeretnék plusz órákat venni. - határozottan jelentettem ki. - Higgyen nekem! A kollégám is remek tanár. - mosolygott rám. - Kérem Mr. Ralston. - kétségbeesetten könyörögtem, pár percig látványosan elgondolkodott. - Jó, nem bánom. - adta meg végül magát. - Mikor jó önnek? - érdeklődött. - Akár most is. - csillant fel a szemem, elértem amit akartam, kettesben lehetek vele. - Az iskola egy óra múlva bezár, ma nem tudunk itt maradni. - nézett az órájára. - Nem baj. Mehetünk máshová is. Mondjuk önhöz? - a szavak csak úgy kiszaladtak a számon ezzel magamat is meglepve. - Nem hiszem hogy jó ötlet lenne ha feljönne a lakásomra. - ellenkezett azonnal. - Miért? - kicsit elkeseredtem, soha nem voltam türelmes típus, nekem még ma tudnom kell hogy tetszek e neki. - Bárki megláthatja és még a végén félre értik a helyzetet. - halkan beszélt, tudtam mire gondol. - Majd beosonok, abban jó vagyok. - próbáltam viccelődni, nem sok sikerrel. Béna poén lett belőle, Mr. Ralston viszont felnevetett. - Nem bánom. Jöjjön. - nyitotta ki előttem a tanterem ajtaját. Szerencsére nem lakott messze, így alig fél óra múlva már a lakása ajtaját nyitotta előttem. - Fáradjon beljebb. - invitált be közben a kanapéra mutatva amire le is ültem. - Azt hiszem könnyebb lenne ha iskolán kívül tegeződhetnénk. - vetette fel az ötletet. - Részemről rendben van. Hívj csak Caminak. - mosolyogtam szüntelenül. - Michael - mondta ki a keresztnevét. Istenem! Még ez is szexi. Belepirultam a gondolataimba. - Kérsz valamit inni? - kérdezte udvariasan. - Egy pohár víz jól esne. - adtam meg a választ majd ahogy a konyhába sétált én követtem. Miközben levette a polcról a kristály poharat és megtöltötte vízzel, le sem vettem róla a szemem. Két éve tanít engem de csak most vettem észre mennyire vonzó férfi. - Cami? Hahó! Nagyon elkalandoztál. - tolta elém a pohár vizet. - Kérdezhetek valamit? - kortyoltam az italomba. - Természetesen. - vissza vezetett a nappaliba ahol helyet foglaltunk a kanapén. - Tetszem neked? - halkan tettem fel a kérdésem, bátortalan voltam és biztos voltam abban hogy helytelen amit teszek, de tudnom kellett. - Ezt...még is miből gondolod? - meglepetten nézett rám, de volt még valami más is a tekintetében, valami amit nem tudnék megmagyarázni. - Mostanában észrevettem hogy különösen nagy figyelmet szentelsz nekem. - mondtam komolyan. - Ez még nem jelent semmit. A tanárod vagyok arról nem is beszélve hogy tizennégy év van közöttünk. - vonta meg a vállát. - Alaposan végig gondoltad. - nevettem el magam. - Cami ez komoly dolog. A tanárod vagyok. - komolyodott el és láttam rajta hogy tényleg feszélyezi őt ez a téma. - Tudom, elnézést. - szomorúan sóhajtottam fel. Most már biztos voltam abban hogy a vonzalom csak részemről van meg. Egyszerűen csalódás volt ez az egész. Mindig szerettem őt mint tanárt, csodálatos ahogy tanít, oda figyel a diákokra egytől egyig, és okos...nagyon okos. Nem kizárt hogy az elmúlt két év alatt beleszerettem, de ez mind viszonzatlan. Mit is gondoltam? Buta kislánynak tart! Gondoltam magamban. - Jobb ha megyek. - álltam fel. - Nem kell elmenned. Segítek a tanulásban. - biztatott, de nekem kezdett bűntudatom lenni, ezért úgy döntöttem hogy elmondom neki az igazat. - Direkt rontottam el a dolgozatot, hogy magánórát kérhessek tőled és így...kettesben legyek veled. - vallottam be az igazságot. - Tessék? - elkerekedett szemekkel, ledöbbenve várta a válaszom. - Tudom hogy helytelen ha egy diák beleszeret a tanárába...de én azt hiszem...elkövettem ezt a hibát. De ne aggódj. Még ma leadom az órádat. - könnyes szemekkel beszéltem mindvégig őt nézve. - Cami! Gyakori hogy egy diák úgy érzi szerelmes a tanárába. De ez nem így van. Csak azt szereted amit tanítok neked. - próbált magyarázatot találni a helyzetemre. - Sajnálom, de én ezt nem így érzem. Viszlát. - indultam meg az ajtó felé. Megbántam hogy ennyire kimutattam az érzéseim, nem lett volna szabad megnyílnom neki. Lassan kiléptem a lakása ajtaján és a lépcsőházban már könnyeimnek utat engedve siettem le a kijárat felé. - Cami! Várj! - hallottam meg a hangját de nem álltam meg, el akartam tűnni, így is elég megalázó volt ez az egész. - Cami! - szólított ismét. - Hagyj! - szinte már rohantam lefelé amikor megbotlottam és sikeresen térdel ráestem az egyik lépcsőfok szélére. - Áh! - zokogtam fel fájdalmamban, így viszont Michael utolért és egy pillanat alatt emelt az ölébe. Nem szólt semmit csak visszasétált velem a lakásába ahol elfektetett a kanapén és egy elsősegély dobozt előszedve lekezelte a sérülésem. - Nem történt komolyabb baj. Csak felsértetted a térded. - mondta nyugodtan. - Köszönöm. - hunytam le a szemem, próbáltam visszatartani a könnyeimet de nem nagyon ment. - Miért rohantál el olyan gyorsan? - ült le mellém és egyik kezével végig simított az arcomon. - Nem akartam hogy sírni láss. - szipogtam. - Miattam sírtál? - értetlenkedett.

- Szerelmes vagyok beléd! Mit nem lehet ezen megérteni? - fakadtam ki hirtelen és talán egy kicsit túl hangosan is. Nem szólt semmit csak fölém hajolt, mélyen a szemembe nézett miközben ajkai lassan közeledve az enyémekhez végül csókban forrtak össze. Gyengéd volt mégis szenvedélyes. Egész testem belebizsergett. - Megértettem. - motyogta ajkaimra és újra megcsókolt. Mintha egy álomba cseppentem volna, egy igazi tündérmese. - Michael. - húzódtam el tőle kissé hogy a szemébe nézhessek. - Tudom hogy helytelen amit érzek irántad de kérlek...ne utasíts el ha egy kicsit is viszonzod. - kértem halkan de annál több reménnyel a hangomban. - Én is szerelmes vagyok beléd, de veled ellentétben én már azóta hogy először beléptél az órámra. Emlékszem egy sötét kék blúz volt rajtad, fekete miniszoknyával, a hajad feltűzted és már első nap elbűvöltél. - mosolyodott el. - Emlékszel hogy mi volt rajtam két évvel ezelőtt? - csodálattal néztem rá mert én is pontosan emlékeztem arra a napra és tényleg azt viseltem amit mondott. - Minden napra emlékszem, gyönyörűm. - puszilt meg és a megnevezés hallatán elvörösödtem. - Miért nem mondtad el? - kérdeztem kíváncsian. - Nem gondoltam hogy van esélyem nálad. Idősebb vagyok nálad nem is kicsit és én vagyok az irodalom tanárod. - vonta meg a vállát. - Nem érdekel. - ültem fel hirtelen és az ölébe másztam. Nem tudom honnan vettem a bátorságot, eddig megtartottuk a tanár-diák szerepet de most valahogy mégis úgy éreztem mintha ezer éve hozzá tartoznék. - Veled akarok lenni. - öleltem át. - Biztos vagy benne? Tudod hogy titokban kell tartanunk ha...- kezdett beszélni de egy csókkal félbeszakítottam. - Bármit elviselek csak veled legyek. - fejem a vállára hajtottam. Tudtam hogy gyorsan haladunk, csak most vallottuk be egymásnak az érzéseinket és máris egy titkos kapcsolatról beszélünk, de eszem ágában sem volt megállni. Hagytam magam úszni az árral. - Rendben. - ölelt szorosan. Így ültünk órákon keresztül és csak beszélgettünk. Megmondtam neki hogy nem érdekel a kor különbség akkor sem ha ilyen jelentős. Szeretem őt, életemben először szerelmes vagyok és Rosienak köszönhetem hogy volt elég bátorságom bevallani magamnak és Michaelnak is. - Későre jár. Mennem kellene. - álltam fel indulásra készen, este tíz órakor. - Maradj! - derekamat átkarolva húzott magához. - Attól félek hogy ha reggel felébredek kiderül hogy mindez csak egy álom volt. - duruzsolt a fülembe amibe még a térdem is beleremegett. - Én még nem állok készen a...- nem fejeztem be a mondatom, zavarba jöttem már annak a gondolatától is hogy mi ketten egy ágyban mihez is kezdhetnénk egymással. - Az alvásra? - viccelődött de tudta hogy mire gondolok. - Tudod mire céloztam. - pislogtam fel rá. - Tudom. És korai is lenne még. Csak arra kérlek aludj ma velem. - csókolt meg gyengéden. - Rendben. - egyeztem bele és ezzel el is volt döntve hogy ma este nem a kollégiumban hajtom álomra a fejem hanem Michael mellett az ágyában...

*****

Reggel szokatlanul korán ébredtem fel. A tegnap történtek még mindig élénken éltek bennem. Ugyan megegyeztünk, Michael és én abban hogy egyenlőre nem történik közöttünk semmi komoly, ezt azonban nem tudtuk betartani. Túl nagy volt a kísértés amikor este lefeküdtünk aludni. Ő a legfigyelmesebb és leggyengédebb férfi akit valaha ismertem, már tegnap tudtam hogy nem fogom megbánni ha oda adom magam neki  és így is történt. Boldog vagyok hogy megtettük. - Jó reggelt. - mély hangon szólalt fel miközben hátulról szorosan hozzám bújt. - Nem álmodom? - csókolt a nyakamba. - Nem. - nevettem el magam majd lassan megfordultam az ölelésében hogy vele szemben feküdjek. - Hogy van a térded? - simított végig a tegnap megsérült felületen. - Sokkal jobban. - mosolyogtam rá, majd a keze lassan feljebb csúszott és ezúttal már a combom belsőfelét kezdte el simogatni. - Jó érzés az érintésed. - dörgölőztem hozzá egész testemmel mint egy kiscica. - Tudom, szépen reagál rám a tested. - pimasz mosolyt villantott meg majd rám kacsintott. - Bolond. - nevettem. - Tudom hogy csak tegnap kezdődött el közöttünk ez a valami...és talán még korai hogy ezt ismételgetem de...szeretlek és azt hiszem hogy ezt a szót mostantól nagyon sokszor fogod hallani tőlem. - egyik keze fedetlen hátamra siklott és gyengéden cirógatni kezdett. - Amíg így is érzed addig boldog vagyok ha mondod és csak hogy tudd én is szeretlek. - szégyenlősen hajoltam ajkaihoz és csentem tőle egy édes csókot. - És pontosan mi is ez a...valami...ami kettőnk között van? - szakadtam el tőle, ideje volt ezt is megbeszélni. - Nyilvánosan nem vállalhatjuk fel. Engem kirúgnának és téged is. - lemondóan sóhajtott. - Akkor titkos kapcsolat? - néztem a szemeibe. - Ennél te többet érdemelsz. Egy férfit aki büszkén sétálhat végig melletted az utcán a kezedet fogva, megmutatva a világnak hogy milyen szerencsés fickó hogy te az övé vagy. - szomorúan mosolyodott el. Nem tetszett amit mondott, mert olyan érzésem támadt tőle mintha máris szakítani akarna. - Engem nem érdekel a világ. Szeretlek akkor is ha ezt nem kürtölhetem világgá. Már csak két évem van vissza a suliban, utána te lehetsz az a fickó aki a kezemet fogva sétál végig velem az utcán. - használtam az ő szavait. - Várom azt a napot. - csókolt meg gyengéden. - Én is várom, de addig is ez a mi titkunk marad. - mondtam komolyan. Ez részemről nem egy fellángolás és talán korai ezt mondani de én két év múlva is Michael mellett akarok lenni, sőt azután is, örökké. - Rendben. - bólintott egyetértően. Mind a ketten tudtuk hogy nehéz lesz titokban tartani hogy szeretjük egymást de ezt kell tennünk hiszen az iskola szabályzata megköveteli hogy tanár és diák között nem lehet kapcsolat. - Lezuhanyzok. - mászott ki az ágyból majd ahogy eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött magamhoz vettem a telefonom. Csak egy ember volt akivel most beszélni akartam és az nem más volt mint a legjobb barátnőm. - Cami! Szia! - Rosie mosolygós hangja a vonal túloldaláról még jobb kedvre derített.

- Szia csajszi. Nem fogod kitalálni hogy hol vagyok. - vigyorogtam. - Na hol? - kíváncsiskodott, tényleg érdekelte. - Mr. Ralston ágyában. - suttogtam. - Micsoda? Komolyan? Összejöttetek? Úristen Cami ez szuper hír. - csak úgy ömlöttem belőle a szavak. - Igen és igazad volt. Nem csak hogy tetszek neki de szeret is és én is őt. Persze most titokban kell tartanunk a kapcsolatunkat mert a tanárom de nekünk így is megéri együtt lenni. - hadartam lelkesen. - Megértem és figyeld meg hamar eltelik az idő. Ha végzel a suliban, felvállalhatjátok a kapcsolatotokat. - biztatott és most erre szükségem is volt. - Igen! Mindent meg is beszéltünk. Boldog vagyok. - vallottam be őszintén. - Örülök Cami. Ha valaki hát te megérdemled a boldogságot. - mondta szeretettel a hangjában. - Köszönöm. És te hogy vagy? Milyen a munka? Egy hete nem is beszéltünk. - érdeklődtem ezúttal én. Tudom hogy Rosie munkája pocsék, Joseph miatt ezért is aggódtam legjobb barátnőmért. - Áh! A munkám kész pokol. Joseph még mindig egy elviselhetetlen bunkó. Minden alkalmat megragad hogy beszóljon vagy megpróbál megalázni. Természetesen én sem kímélem. - nevetett fel. - Viszont egy hete megismertem a két barátját Theot és Robot, ők nagyon kedvesek. Mostanában sokszor jönnek és össze is barátkoztam velük. - mesélt tovább. - Örülök. Akkor nem vagy egyedül. - motyogtam kis bűntudattal a hangomban. Utáltam a tényt hogy amíg én egyetemre járok és építgetem a jövőmet, addig Rosie félre kellett hogy tegye az álmait és most egy olyan férfit ápol aki nem egy könnyű eset. - Nem vagyok egyedül és ne is aggódj miattam. Hiányzol de megvagyok. Tudod...tanulj helyettem is. - adta ki az utasítást tréfásan. Minden alkalommal amikor beszéltünk mindig elmondta hogy tanuljak helyette is, hiszen ő nem teheti meg. Talán ezért is érzem még fontosabbnak a tanulást. Rosie gyerekkorunk óta szeretett tanulni, persze én is de ő mindig is jobb volt mint én de a sors, az élet közbeszólt és Rosie ezért nem lehet most itt velem. Erősen motivál engem és támogat, ami sokat jelent számomra. - Ne haragudj Cami de mennem kell. Joseph felébredt és követeli a reggelijét. - szólalt meg ismét miközben a háttérből hallottam Joseph erős, mély hangját. - Semmi baj. Majd még beszélünk. Szia. - köszöntem el. - Szia. - búcsúzott ő is majd bontotta a vonalat. Ha csak pár percre is de jó volt vele beszélni, hiányzik, mindig is Rosie volt az én lelkitársam, a barátom....a testvérem. - Kivel beszéltél? - Michael lépett ki a fürdőből, csak egy törölköző volt a dereka köré tekerve. - A legjobb barátnőmmel. Londonban él. - feleltem miközben néztem ahogy Michael felöltözött. - Elmondtad neki? - célzott kettőnkre. - Tudom hogy titokban kell tartanunk de Rosie a legjobb barátnőm és nem mondja el senkinek, ráadásul nem is itt él. Ne haragudj. - bűnbánóan néztem rá miközben leült az ágy szélére, én viszont a takaró alá bújtam. - Hé! Semmi baj. Ha bízol benne akkor én is. - hajolt közelebb és megcsókolt. - Köszönöm. - karoltam át a nyakát majd magamra húztam őt. - Így nem megyünk iskolába. - nevetett. - Nem is akarok. - dünnyögtem. - Nekem sajnos dolgoznom kell és neked nem szabad lógni az órákról, szóval kapd össze magad. - csókolgatta a nyakam. - Hm...hát jó. - bújtam ki alóla és egyúttal az ágyból is. - Menj csak. Úgy sem mehetünk együtt az iskolába és nekem még be kell ugranom a kollégiumba tiszta ruháért. - gyorsan magamra kapkodtam a tegnap levetett ruháimat. - Oké. - elém lépett és hosszan megcsókolt. Imádtam ezt az érzést...amit csak ő tudott kicsalni belőlem...