11. Rész: Összejövetel

~ Rosie Emilia Swan ~

- Hol vannak már ilyen sokáig? - idegesen járkálok fel, alá. Ma reggel érkezett meg Cami, de mivel nekem Joseph mellett kellett maradnom, ezért Theot kértem meg hogy menjen el a barátnőmért a vonat állomásra. Ennek már lassan négy órája. Ideges vagyok és felemészt az aggodalom. - Biztos hogy semmi bajuk. - próbál megnyugtatni Joseph aki Rob mellett ül az egyik kerti kanapén. Ma jó idő van ezért úgy döntöttünk hogy a szabadban élvezzük a szabadságot, amire pedig remek hely a luxus berendezéssel felszerelt terasz. Rob is átjött, meglepő módon egyedül, bár elmondása szerint Violet dolgozik. - Könnyű ezt mondani. De négy órája itt kellene lenniük. - fújtatva dőlök az egyik fotelbe. - Legalább hívtak volna fel. - méltatlankodok. - Hívd fel őket te. - javasolja Rob. - Már próbáltam. Egyikük sem veszi fel. - kezembe veszem a mobilom és újabb próbát teszek, de most sem járok sikerrel. - Kész az ebéd. - szól ki Mrs. Benson. - Na tessék, már ebédidő van. - mérgelődök tovább. - Ide fognak érni. - mosolyog Joseph. - Remélem. - sóhajtok fel majd felállok. - Köszönjük Mrs. Benson hogy szólt. - bólintok az említett felé. - Hol szeretnétek enni? Itt vagy a házban? - kérdezem Robtól és Josephtől. - Nekem itt is jó. - Rob hátradől és belekortyol az italába. - Nekem is. - ért vele egyet Joseph is. - Akkor máris hozom. - elindulok a konyhába ahol Mrs. Benson már mosogat. - A fiúk kint fogyasztják el az ebédet. - jegyzem meg és közben már tálcát veszek elő. - Segítek drágám kivinni. - azonnal kivesz mindent a kezeimből és én csak figyelem ahogy felszolgálja az ételt. Pár perccel később Mrs. Benson segítségével a kinti asztalnál terítünk meg. - Rob ide vezeted Josephet? - szólok a lelkes beszélgetésüket megszakítva. Nem is kell többször kérnem, azonnal felállnak és mind a ketten helyet foglalnak az asztalnál. - Joseph, ez most olyan étel amit nem tudsz egyedül megenni. Segítek, jó? - leülök mellé mire csak bólint. - Oh, bocsánat ezt fel kell vennem. - Rob telefonja szakít félbe amit azonnal a füléhez emel és a kert végébe sétál, kettesben hagyva Josephel. - Nyisd ki. - utalok a szájára. - Rosie! - mérgesen húzza össze a szemöldökét. Utálja ha úgy beszélek vele mint egy gyerekkel. - Bocsánat. - kuncogok még mindig az arckifejezése szórakoztat. - Nem eszek. - fordul el sértődötten. - Ne haragudj. Csak kicsúszott a számon. - mentegetőzök. - Tudod hogy utálom hogy ilyen tehetetlen vagyok. - morogja kedvtelenül. - Tudom. Többet nem fordul elő. - bűntudatom támad egészen addig amíg Joseph fel nem nevet. - Csak vicceltem. - mondja még mindig mosolyogva. - Nem vagy vicces. - morgom mérgesen, az aggodalom miatt egyáltalán nem vagyok vicces kedvemben. - Szerintem az vagyok. - húzza ki magát büszkén. - Inkább egyél. Addig is csendben vagy. - jegyzem meg halkan, majd lassan etetni kezdem. Időközben Rob is visszaül a helyére és csendben enni kezd. Az ebéd nyugodtan telik, csak a gondolataim foglalnak le. - Megjöttünk. - Theo hangjára felkapom a fejem és látom ahogy Cami oldalán közelednek felénk. - Végre! - hirtelen ugrok fel aminek következtében a meleg levest Joseph ölébe öntöm. - Áh. - kiállt fel fájdalmasan. - Jézusom ne haragudj. - kezembe veszem az egyik ruha szalvétát és hevesen dörgölni kezdem a nadrágját ahol a leves foltott hagyott. - Rosie. - Joseph megfogja a kezem ezzel leállítva a mozdulataimat. - Az kényes terület. - suttogja halkan. Zavarba jövök hiszen igaza van. - Basszus kislány. - Rob rajtam nevet miközben Cami és Theo is a kivörösödött arcomat figyelik. - Ha fel akarod fedezni hogy mi van Joseph lábai között, ahhoz nem kell leöntened. - Theo viccelődik amin mindenki nevet csak én nem. - Nem akartam...én...mindegy. Hol voltatok? - vonom kérdőre őket. - Sétáltunk. - szólal meg Cami majd közelebb lép hozzám és megölel. - Hiányoztál. - szorít magához. - Te is nekem. - viszonzom a gesztust. - Ő itt Joseph. - mutatok az említettre. - Nagyon örülök Joseph. - Cami köszön elsőként. - Én is Cami. Már sok jót hallottam rólad. - Joseph elmosolyodik. Hihetetlen hogy ilyen kedvesen fogadja Camit. Ha visszaemlékszem az első napra amikor velem találkozott, akkor egy igazi tapló volt, de most egy igazi úriember. - És ő Rob. - szólalok meg ismét. Cami mindenkivel megismerkedik és jó érzés látni hogy azonnal beilleszkedik. A kis társaságunk hosszú beszélgetésbe kezd és észre sem vesszük hogy elszalad az idő, csak amikor késő délután Theo elköszön és haza indul. - Ideje bemenni a házba, nehogy megfázzunk. - állok fel és Josephet is felsegítem. Cami mosolyogva figyeli ahogy gondoskodok róla. Talán ez neki még új és szokatlan, de számomra már megszokott és szeretem ezt csinálni. Mindannyian a nappaliba sétálunk ahol Rob és Joseph a kanapén helyet foglalva kezd el beszélgetni üzleti ügyekről és ez az alkalmas pillanat arra hogy Cami és én félre vonuljunk, azonban nem akarok annyira távol lenni Josephtől ha esetleg valamire szüksége lenne ezért Cami és én a konyhába megyünk beszélgetni. - Mesélj mi történt? - utalok a kapcsolatára.

- Végül is nem történt semmi. Egyszerűen csak nem bírom a titkolózást. - sóhajt fel. - Ismersz Rosie, kicsi korunk óta. Tudod hogy nekem nehezen megy a titkolózás. - kezébe vesz egy almát és beleharap. - Tudom. És meg is értelek hidd el. De szereted? - kérdezem kíváncsian. - Persze hogy szeretem. Úgy érzem hogy Michael számomra az igazi. - mondja komolyan és látom rajta hogy így van, valóban így érez. - Mit mondott Michael amikor közölted hogy haza jössz pár napra? - érdeklődök tovább. - Gondolhatod. Nem örült neki. Szóba jött a szakítás is. - feszülten túr a hajába. - Cami! Szerintem egyikőtök sem bírná ki a szakítást. Annyira oda voltál érte amikor utoljára beszéltünk. - mondom ki amit gondolok. Ezer éve ismerem Camit és tudom róla hogy nehezen viseli a veszteségeket. Ha most tényleg szakít Michaelel akkor abban beleroppan. - Tanácstalan vagyok Rosie. Két év még sok idő. - könnyek szöknek a szemébe, a szívem megszakad érte. - El kell döntened hogy mi a fontosabb, Michael vagy a suli. Vannak más egyetemek. Ezen a lehetőségen nem gondolkodtál? - felállok és a hűtőhöz lépve előveszek egy doboz fagyit valamint két kanalat majd visszaülök az asztalhoz. - A szüleid biztos megértenék. - Cami kezébe adom az egyik kanalat miközben beszélek. - A szüleim megértenék. De én képtelen vagyok feladni azt amiért egész életemben dolgoztam. Keményen tanultam azért hogy bejussak erre az egyetemre. És most adjam fel? - egy kanál fagyit vesz a szájába. - Igazad van. De ebben a pár napban lesz időd átgondolni a dolgokat. - mosolyodok el biztatóan. - Örülök hogy itt vagyok veled. Te mindig erőt adsz. - hálásan néz rám. - Ez fordítva is így van. - bólogatok a szavaimra. - És most áruld el nekem, hogy mit csináltatok Theoval? - a kíváncsiságom ismét felülkerekedik rajtam. - Beszélgettünk. Aranyos fiú. - Cami szégyenlősen mosolyog. - Nem rég ért véget egy hosszú kapcsolata, neked pedig ott van Michael. Nem hiszem hogy jó ötlet lenne vele kezdened. - jegyzem meg halkan. - Nem is akarok vele kezdeni. Pont hogy a párkapcsolatainkról beszéltünk. Rosie, az istenért. Minek nézel engem? - felháborodik és teljesen jogosan. - Bocsánat. Igazad van. - vissza vonom amit mondtam. Nem is értem hogyan gondolhattam arra hogy esetleg Cami és Theo...ah...bolond vagyok. A beszélgetésünk elhúzódik, belemerülünk minden apró részletbe és én is mesélek neki Josephről valamint arról hogyan lett ellenségesből baráti a kapcsolatom vele. - Rosie! Mennem kell. Késő van. - Rob lép be a konyhába. - Rendben. Örülök hogy itt voltál. - felállok és megölelem, ez már megszokás hiszen Robal és jó a kapcsolatom. Camitól is elköszön majd távozik. - Megmutatom a vendégszobát. - fordulok ismét Camihoz. - Nekem még Josephnek segítenem kell, fürdeni meg ilyenek. Amint ágyba kerül felmegyek hozzád és még beszélgetünk. Oké? - Camival az oldalamon indulok meg a nappaliba. - Rendben. - bólint egyetértően. - Joseph. Este kilenc óra. Ideje fürödni. - szólok az említettnek. - Megint úgy beszélsz velem mint egy gyerekkel. - sóhajt fel. - Ne szórakozz. Emeld meg a segged. - megfogom a kezét és felhúzom majd az emelet felé vezetem, mögöttünk pedig Cami jön azon szórakozva hogyan civódunk Josephel...