12. Rész: Reménytelen

~ Rosie Emilia Swan ~

Miután Cami elvonult a vendégszobába én Josephet vezetem a sajátjába. Az ajtót kinyitom majd az ágyához kísérem ahol végül helyet foglal. - Mi a véleményed Camiról? - kérdezem kíváncsian miközben a szekrényhez lépek és a fürdéshez szükséges holmikat kezdem összekészíteni. - Komolyan az érdekel hogy mit gondolok a gyerekkori barátodról? - meglepetten kérdez vissza. - Igen. - mosolyodok el. - Végül is kedves lány. - feleli röviden. - Ennyi? Nekem úgy tűnt hogy szimpatikus neked. Amikor velem találkoztál először kicsit sem voltál kedves. - jegyzem meg kuncogva. - Azért fogadtam kedvesen mert fontos személy számodra. - mondja halkan. - És? - leülök mellé és várom hogy megmagyarázza. - Mint mondtam Cami fontos neked, nekem pedig te vagy fontos. - halvány mosoly jelenik meg az arcán. Jól esik amit mond, de úgy érzem nincs értelme ezt tovább firtatni. Nem akarok többet beleképzelni annál mint ami valójában. Joseph barátként tekint rám és ez nekem elég is. - Készen állsz? - terelem végül a témát. - Mire? - váratlanul éri a kérdésem és nem is érti mire utalok. - Fürdés. - nevetek fel. - Oh, igen. Már megszoktam hogy te segítesz. Csak remélni merem hogy nem vagy kukkoló. - nevetése betölti a szobát. - Én...nem. - elpirulok, de nem azért amit mondot hanem mert egyszer, kétszer valóban tovább legeltettem a szemem rajta mint kellett volna. De ő erről szerencsére nem tud. Szégyenlem is magam emiatt. - Most zavarba hoztalak? - kérdezi még mindig jókedvűen. - Nem. - hazudok miközben felállok és máris az ingét kezdem kigombolni amit végül lecsúsztatok a vállán ezzel felsőteste fedetlenül tárul elém. - Basszus. - nyögök fel majd ahogy észreveszem hogy hangosan is kimondtam egyik kezem a szám elé kapom. - Mi a baj? - Joseph arcára kiül a rémület. Nem mondhatom meg neki hogy éppen róla fantáziálok, mert egy hülye liba vagyok és beleszerettem, oh egek, igen. Beleszerettem annak ellenére hogy nem akartam, annak ellenére hogy eleinte elviselhetetlen tuskó volt és annak ellenére hogy egy igazi gazfickó tud lenni. - Foltos lett az inged. - kitalált ürügy de Joseph felsóhajt vagyis elhitte. - A frászt hoztad rám Rosie. Az csak egy ing. - nem tetszését kifejezve a fejét csóválja. - Oké. - motyogom halkan majd a többi ruhadarabot is segítek neki levenni, csak az alsó nadrágot hagyom rajta mert azt mindig ő veszi le, amiért hálás is vagyok az égnek, mert valószínűleg szívszélütést kapnék. Miután minden ruhadarab lekerül róla és én megengedem a vízét, elmerül a habokba. - Ne menj ki. - kéri halkan. Még soha nem hagyta hogy a fürdőben legyek amíg ő fürdik, ez az első alkalom hogy maradásra kér. - Rendben. - megállok mosdókagyló mellett. Josephet takarják a habok, de még így is látom a felső testét. Szeretném megérinteni, megcsókolni vagy csak az ölelésébe burkolózni, de tudom hogy nem lehet, nem mozdulhatok, nem mondhatom el neki hogyan érzek iránta. - Miért vagy ennyire csendben? - kérdezi mosolyogva. - Csak elbambultam. - füllentek ismét. - Gondolom szívesebben lennél már Camival. Sietek. - mondja halkan. - Nem. Én szívesen vagyok veled. - rázom meg a fejem. - Nem számít már kész vagyok. - jelenti ki és én azonnal kezembe veszem a törölközőjét és ahogy lassan feláll én azonnal ráterítem és segítek neki kilépni a kádból. Gyorsan megtörölközik és a segítségemmel felveszi a pizsamát. - Jó éjt Rosie. - mosolyogva húzza magára a takarót már az ágyában fekve. - Nem akarod hogy még maradjak? - kérdezem halkan, mert minden este amióta jóban vagyunk késő estig beszélgettünk és most furcsa hogy nem akarja. - De szeretném ha még maradnál, de tudom hogy Camit rég nem láttad és van miről beszélgetnetek ezért át adlak neki, de csak ma estére. - viccelődik. - Rendben. - mosolygok vidáman. - Jó éjt Joseph. - leoltom a villanyt és Cami szobájába sétálok. - Szia. - leülök az ágya szélére, ő már a helyén fekszik és egy könyvet tart a kezében, de hamar észreveszem hogy nem olvas hanem egy kép tölti be a könyvjelző funkciót ami azonnal meg is ragadja a figyelmem. Cami van rajta és egy igazán helyes férfi. - Ő Michael? - kérdezem kíváncsian. - Igen. - bólint és csak most látom meg a szemében csillogó könnyeket.

- Cami, ne sírj. - bemászok mellé és magamhoz ölelem. - Hiányzik. - halkan zokog és a szívem szakad meg amiért ilyen szomorúnak látom őt. - Akkor menj vissza hozzá. - mondom komolyan. - Jobb titokban vele lenni mintha egyáltalán nem lehetnél vele. Nem? - simogatom a haját hogy így nyugtassam meg. - De igen. Most már én is tudom. - vallja be őszintén. - Ez azt jelenti hogy kibékülsz vele? - érdeklődök tovább. - Feltéve ha még látni akar. De az is lehet hogy már nem kellek neki. - újra sírni kezd. - Ez nem igaz. Biztos hogy ő is a poklok poklát éli át. - biztatom abban a reményben hogy elhiszi és megérti hogy ő egy csodálatos lány, és biztos vagyok benne hogy Michael mindent megtenne azért hogy visszakapja őt. - Gondolod? - felnéz rám és úgy várja a válaszom mintha én mindent tudó lennék. - Nem gondolom, hanem biztos vagyok benne. - mosolyodok el. - Köszönöm, Rosie. Te mindig mellettem vagy. - szorosan ölel amit én viszonzok is. - Ez természetes. - megigazítom a takaróját. - És veled mi van? Josephel jól kijöttök azt látom. - témát vált, de tudom hogy nem azért mert nem akar Michaelről beszélni hanem mert az is érdekli hogy velem mi van. - Szeretem. - mondom ki gondolkodás nélkül. - Tessék? - meglepetten ül fel és úgy néz rám mintha éppen káromkodtam volna. - Tudom Cami, mondanod sem kell hogy ez mennyire nem helyes. De azt hiszem beleszerettem. - szégyenlősen sütöm le a szemeimet. - Nem helyes? Én a tanárommal kavarok, na az a nem helyes. De az amit te érzel nagyon is helyes, sőt fantasztikus. És ő? Elmondtad már neki? - kérdésekkel bombáz. - Nem mondtam el neki és nem is fogom. Biztos hogy ő nem viszonozza ezért kérlek ne is beszéljünk erről. Azon vagyok hogy kiverjem a fejemből, csak nehéz úgy hogy minden nap vele vagyok. - vonom meg a vállam. - Rosie. - felsóhajt de mielőtt újra megszólalhatna közbe vágok. - Cami kérlek. Ő egy gazdag, nagymenő pasi. Modell barátnője volt és én egy senki vagyok Josephez képest. Reménytelen, ezért nem is próbálkozok. Csak még jobban fájna. - ezúttal az én szemembe szöknek makacs könnyek. - Ő az első szerelmed és még csak el sem mondod neki? - hitetlenkedve néz rám. - Nem számít. Túlélem. Oké? -erőltetek magamra egy mosolyt. - És mi van ha ő is így érez? - teszi fel a nagy kérdést. - Biztos hogy nem. - rázom meg a fejem. - Ezt miből gondolod? - faggat tovább. - Kiismertem már őt. Ha érezne irántam valamit azt elmondaná. Nem egy szégyenlős alak. - kimászok mellőle és elhúzom az ablak előtt a sötétítő függönyöket. - Nem tudhatod. - Cami próbál belém lelket önteni, de feleslegesen. - Kérlek Cami. Hagyjuk. - sóhajtok fel. - Rendben. - feladja, mert tudja hogy ez nekem érzékeny téma. - Holnap visszautazol? - kérdezem ezzel is megelőzve az újabb kérdését Josephel kapcsolatban. - Igen. - bólint. - Akkor hagylak aludni. Holnap még beszélgetünk aztán kiviszlek a vonatállomásra. - ajánlom fel neki. - De nincs is jogosítványod. - nevet fel. - És? Autóm sincs. - nevetek már én is. - A sofőrünk elvisz minket. - teszem hozzá. - Oké. És köszönöm. - mondja hálásan. - Nincs mit. - megölelem majd az ajtó felé sétálok. - Jó éjt Rosie. - köszön el. - Jó éjt Cami. - kilépek az ajtón és a saját szobámba megyek.