13. Rész: Te hozzám tartozol

~ Camilla Barton ~

Gyorsan eltelt az a pár nap amit Rosieval tölthettem. Ez idő alatt megismertem Josephet is. Az igazság az hogy megkedveltem őt és teljesen megértem Rosiet amiért beleszeretett. Joseph különleges férfi, olyan amilyen manapság már nem terem mindenhol. Udvarias, figyelmes és kedves. De talán ami a leginkább tetszik benne az ahogy Rosieval beszél. Végtelen rajongás hallatszik ki a hangjából ahányszor csak Rosiehoz beszél. Ezt elmondtam az én kedves barátnőmnek is aki csak leintett és azt mondta hogy képzelődök. Azonban én teljesen biztos vagyok benne hogy Joseph sem közömbös Rosie iránt, ami reménnyel tölt el, mert mindennél jobban szeretném ha a legjobb barátnőm boldog lenne. És amíg az ő szerelmi életükkel voltam elfoglalva addig sem kellett a sajátoméra gondolnom. Persze hazudnék ha azt mondanám hogy egyszer sem gondoltam Michaelre, mert nagyon is, sőt szinte minden percben eszembe jutott. Szeretem őt ez nem vitás, de titokban, bujkálva életben tartani egy kapcsolatot, lehetetlen. Elszomorít a gondolat hogy le kell mondanom róla, el kell engednem Michaelt. Rosienak ugyan megígértem hogy türelmes leszek és megértő de nem megy. Nem tudok hazugságban, zárt ajtók mögött élni. A szerelem szabaddá tesz, de én inkább úgy érzem hogy elszigetel a külvilágtól. Ez így nem helyes. - Hölgyem. - gondolataimból a vonaton sétálgató jegyellenőr zökkent ki. - Már megmutattam a jegyem. - nézek fel rá zavartan. - Tudom. Csak szólni akartam hogy megérkeztünk. - mosolyog rám kedvesen. - Oh! Köszönöm. - megilletődve állok fel és kezembe veszem a kézipoggyászom. Meglepetten veszem észre hogy valóban befutott a vonat és már csak én vagyok rajta. Sietve indulok meg az ajtó felé és ahogy lelépek a vonatról szinte azonnal földbe gyökerezik a lában. Nem tudok mozdulni. Michael áll előttem egy hatalmas rózsacsokorral a kezében. Zavarban van, látom ahogy rám néz. Talán fél a reakciómtól de én csak kedvesen rá mosolygok és elindulok felé. Néhány lépés választ csak el tőle és ahogy megteszem ezt a rövid távot, szerelmesen pillantok fel a szemeibe. - Honnan tudtad hogy ezzel a vonattal jövök? - kérdezem kíváncsian. - A barátnőd felhívott. - mosolyodik el. - Rosie? - döbbenten kérdezek vissza. - Honnan tudta a számod? - töprengek hangosan. - Azt mondta hogy kileste a telefonodból amíg te zuhanyoztál. - a mosolya egyre szélesebb. - Hát persze. Nem is ő lenne ha nem szervezkedne a hátam mögött. - sóhajtok fel. - Ezt nekem hoztad? - mutatok a virágokra. - Öhm...igen. - felém nyújtja és én örömmel fogadom el tőle. - Köszönöm. - biccentek felé és elindulok a parkoló felé. - Át jössz? - szalad utánam. - Beszélgetni. Kettőnkről. - teszi hozzá. - Fényes nappal van Michael. Bárki megláthat minket együtt. - nézek rá komolyan. - Nem számít. - gyengéden megragadja a kezem ezzel megállásra kényszerítve engem és szembe fordít magával. - Már hogy ne számítana? - háborodok fel. - Ha valaki meglát minket és eljut a híre a vezetőséghez, téged és engem is kirúgnak. - szomorúan nézek rá mert tudom hogy igazam van és éppen ezért kell szakítanunk. - Már nem szólhatnak bele hogy mit csinálunk. - mosolyogva húz magához. - Ezt hogy érted? - teljesen összezavarodva állok előtte de jól esik az ölelése. - Amikor itt hagytál, másnap bementem és felmondtam. - közli egyszerűen az én szám pedig tátva marad a döbbenettől. - Hogy mit csináltál? - kérdezek vissza mert nem vagyok benne biztos hogy jól hallottam. - Szeretlek Cami. És semmi nincs ami fontosabb lenne nálad. Nem érdekel hogy jó állás volt, nem érdekel semmi. Veled akarok lenni és látni akarom hogy boldog vagy. Nem akarok mást csak azt hogy az egész világ tudja hogy te hozzám tartozol. - mondja érzelmekkel telt hangon. A szemembe könnyek gyűlnek hiszen ez részéről hatalmas áldozat és egyben bizonyíték is arra hogy valóban szeret engem. - Én...én nem tudom mit mondjak. - húzódok el tőle. Még mindig nem tudom elhinni amit mondott. Képes volt eldobni egy remek állást csak miattam. - Nem tudom eldönteni hogy most örülsz vagy inkább elszomorít a hír hogy együtt lehetünk. - komoran néz rám. - Mit vársz tőlem Michael? Mit mondjak? - fakadok ki már sírva. - Te megtetted amire én nem voltam képes. - utalok arra hogy akár én is ott hagyhattam volna a sulit, de nem tettem. Én a szakítás mellett döntöttem volna. De mit jelent ez? Hiszen szeretem őt, csak túl gyenge vagyok. - Cami. - két kézzel ragad meg és az ölelésébe von. - Soha nem kértem volna tőled hogy hagyd ott az iskolát. Neked ott a helyed, nekem meg lesz máshol munkám. - próbál megnyugtatni. - Én azért jöttem haza hogy szakítsak veled. - szalad ki a számon az igazság. - Tudom. - egyik kezével az arcom simogatja. - Ezért döntöttem én. - megpuszilja a homlokom és még szorosabban ölel. - És nem kételkedsz az érzéseimben? Biztos vagy benne hogy megérte feladnod egy fényes karriert csak miattam? - kérdezem halkan. - Miért kételkednék? Tudom hogy szeretsz. - mosolyog rám.

- Fényes karrierem pedig máshol is lehet. Iskola több ezer van, de belőled csak egy. - mélyen a szemembe néz és ez az a pont amikor engedek az érzéseimnek. Ennyi volt. Végérvényesen beleszerettem és nem akarom őt soha elengedni. - Szeretlek. - húzom magamhoz egy szenvedélyes csókra. - Én is szeretlek édesem. - csókol vissza lágyan még is szenvedéllyel fűszerezve. - Menjünk haza. - fogom meg a kezét és a közelünkben parkoló autójához húzom. - Miért sietsz ennyire? - kérdezi mikor már az autóban ülünk és kihajt az útra. - Veled akarok lenni. - szégyenlősen pillantok felé. - Most is velem vagy. - nevet fel, tudja hogy mire céloztam de csak azért is húzza az idegeimet. Azonban engem keményebb fából faragtak ahhoz hogy ezt annyiban hagyjam. Lassan hajolok közelebb hozzá miközben ő az utat figyeli. - Azt akarom hogy levetkőztessen tanárúr. - suttogom érzékien a fülébe. - Érzeni akarom a szerelmed. - egyik kezem a combjára teszem és játékosan megharapom a fülcimpáját. - Cami. - elfullad a hangja és csillogó tekintettel pillant rám. - Talán nem tetszik az ötlet? - a nyakába csókolok és a kezem a combjáról az ágyékára vándorol. - De...de nagyon is tetszik. De vezetek és ha így folytatod baleset lesz a vége. - mosolyog rám. - Akkor állj félre. - vonom meg a vállam. - Tessék? - hitetlenkedve néz rám. - Ez itt egy erdős rész, eldugott hely. Senki nem venne észre. - kacérkodok vele. Soha nem voltam az a típus aki képes lenne kocsiban szexelni, de az az igazság hogy csak azért mert eddig nem volt kivel. De most szerelmes vagyok és a világ összes pontján képes lennék szeretkezni életem szerelmével. - Negyed óra és otthon vagyunk. - mondja vidáman. - Nem vicceltem az előbb Michael. Állj félre. - már félig szinte az ölében ülök ami lényegesen megnehezíti a vezetést. Nem kell még egyszer kérnem. A következő lehajtónál lekanyarodik és egy eldugott kis úton áll meg a fák takarásában. - El sem tudod képzelni hogy mennyire hiányoztál. - az ölébe ülök, vele szemben. Lábaim a két oldalán behajlítva, kezeimmel pedig már is a saját pólómtól szabadítom meg magam. - Cami. Nem ismerek rád. - nevet fel de közben már a szemei felfedezik a testem. - Akarlak. Magamban. Most. - mondom ki szaggatottan minden szó után egy csókot hagyva ajkain. A tekintete szinte perzsel a vágytól. Tudom hogy tetszik neki ez a vadság, ahogy nekem is. - Akkor ez sem kell. - feljebb tolja a szoknyám és kezei már is felfedező útra indulnak. A melltartóm is hamar lekerül rólam így ő könnyedén szemügyre veheti csupasz testemet. - Te jössz. - türelmetlenül csatolom ki a nadrágja övét és segít lehúzni a nadrágot. A pólója is lekerül róla. - Ha meglát valaki...- sóhajt fel. - Akkor lát két szerelmest akik nem tudnak ellenállni egymásnak. - csókolom meg hevesen. - Ez így igaz. - cirógatja a hátam miközben megállíthatatlan vágy lobban egész testemben. Tudom hogy nekem ő kell. Michael az egyetlen férfi aki boldoggá tehet...