10. Rész: Secret Love

~ Camilla Barton ~

Nehéz az élet, ha egyetemre jár az ember. Nem csak az órák időpontját kell fejben tartani, de azt is tudni kell, hogy melyik tanár mit követel. Sok óra, különböző termekben, különböző tanároknál. Viszont ha ezt még egy párkapcsolattal is megkoronázzuk, na azt lehet totális káosznak nevezni. Sosem gondoltam volna, hogy a szerelem ilyen szinten feltudja borítani az aránylag megszokott egyetemi hétköznapjaimat.

Persze nem lenne ekkora felfordulás, ha nem pont az egyik tanárom lenne a szerelmem. Michael és én két hete vagyunk együtt és mivel ő a tanárom titkolnunk kell a kapcsolatunkat, ami már magában nagy feladat, hiszen egy friss kapcsolatban az érzések uralkodnak az emberen, rajtam biztosan. Amikor megpillantom őt az óráin vagy a suli folyosóján a szívem máris hevesebben ver és mosolyognom kell, de nem tehetem, vissza kell fognom magam mert senki nem tudhat rólunk. Eleinte azt hittem hogy könnyen megy majd, hogy nem lesz annyira nehéz titkolózni, de rá kellett jönnöm hogy ez nem igaz. Napról napra egyre inkább nyomaszt ez az egész. Világgá akarom kürtölni hogy szeretem és hogy az övé vagyok. Most is a nappalijában ülök és várom hogy haza érjen. Kaptam kulcsot a lakásához hiszen együtt soha nem jöhetünk ide, nehogy valaki meglásson minket együtt. Teljesen kikészít hogy vele vagyok de még sem igazán, olyan mintha a szeretője lennék, egy lány akivel titokban viszonyt folytat, és őszintén szólva úgy is érzem magam. A bejárati ajtó halk nyitódása zökkent ki a gondolataimból és ahogy a tekintetem arra vezetem Michaelt pillantom meg. - Szia. - mosolyogva közelít felém. - Szia. - köszönök kedvtelenül. - Baj van? - leül mellém és várja a válaszom. - Nem. - sóhajtok és felállok. Nehéznek érzem a szívem a mellkasomban. Meg akarom vele beszélni azt ami nyomaszt de attól tartok hogy az csak egy veszekedéshez vezetne és talán szakításhoz is. A konyhába sétálok, már otthonosan mozgok a lakásban, úgy ismerek itt mindent mint a saját tenyeremet. Egy pohár vizet töltök magamnak és a mosogató felé fordulva nagy kortyokban fogyasztom el a hűs folyadékot. - Cami! Ismerlek, látom hogy valami bánt. - Michael követi a példám és a konyhába sétál. Szorosan mögém áll és átölel. - Lassan mennem kell. - terelem a témát miközben az órára pillantok. - Azt hittem hogy ma is itt alszol. - elenged és szembe fordít magával. - Az iskola bált rendez ami holnap lesz és én is a diák bizottság tagja vagyok. Segítenem kell az utómunkálatokban. - kibújok az öleléséből és a poharat a mosogatógépbe helyezem. - Oh tényleg, el is felejtettem. Engem is beírtak felügyelő tanárnak, mintha még gimisek lennétek. - mosolyodik el, de engem még ez sem tud jobb kedvre deríteni. Meg kellett szerveznem a bált miközben tudom hogy én el sem megyek rá, nem azért mert nem hívott meg egy srác sem, hanem mert mindegyik fiúnak nemet kellett mondanom hiszen nekem itt van Michael akivel viszont nem mehetek a bálba. A csalódottság és a keserűség egyszerre keveredik bennem. - Holnap reggel valószínűleg haza utazom. - ismét témát váltok. - És a bál? - Michael meglepetten néz rám. - Úgy sem mennék. - vonom meg a vállam. - Senki nem hívott el? - kérdezi egyszerűen de engem feldühít a kérdése. - Ugye most csak szórakozol? - emelem rá a tekintetem. - Hat srácnak mondtam nemet mert elvileg te vagy a barátom. De kezdem azt gondolni hogy neked inkább alkalmi szex partner vagyok. - fakadok ki és ezzel meg is lepem őt. - Szóval ez bánt? Cami én szívesen elkísérnélek a bálba de meg kell értened hogy nem lehet. A tanárod vagyok. - felém sétál és amikor megáll előttem kezeit az arcomra simítja. - Talán jobb lenne ha ismét csak a tanárom lennél. - húzódok el tőle. - Ez mit akar jelenteni? - a higgadtsága hirtelen szertefoszlik. - Tudom hogy megígértem hogy türelmes leszek, de nem megy. Nekem ez a kapcsolat így nem megy. - mondom halkan. - Szakítani akarsz? Két hét után. - idegesen néz rám, tudom hogy neki sem könnyű ez a helyzet de meg kell értenie engem. - Ez nem egy normális kapcsolat. Michael én szeretlek, de van hogy egy kapcsolathoz nem elég szeretni a másikat. Minden nap amióta együtt vagyunk fizikai fájdalommal jár látnom téged az órákon, mert oda akarok menni hozzád, megcsókolni vagy csak átölelni, de nem tehetem mert tiltja az iskola szabályzat. Nem bírom ezt ki még két évig. - könnyek gyűlnek a szememben. - Mit vársz tőlem Cami? Adjam fel az állásom? - magából kikelve kezd el fel alá járkálni. - Nem. Soha nem kérném tőled. Te nem adod fel az állásod, én nem adom fel a sulit, így kézenfekvő hogy a kapcsolatunknak kell búcsút intenünk. Nem gondolod? - kérdezem fáradtan, belefáradtam már ebbe az egészbe. - Nem, nem gondolom. - emeli meg a hangját majd megtörve leül az egyik székre. - Nem akarlak elveszíteni. - suttogja maga elé. A szívem összeszorul és ismét a sírás kerít hatalmába. - Michael...én...- keresem a szavakat de valahogy nem tudom mit mondhatnék még neki.

- Nem akarok szakítani, de kell egy kis idő hogy gondolkodjak. - magamhoz veszem a kabátom és a táskám. - Most csak így itt hagysz? - kétségbeesetten emeli rám a tekintetét. - Egy, két napra haza utazok, aztán ha visszajöttem beszélünk. - felé sétálok és megállok előtte. - Ez nekem sem könnyű. Ugye tudod? - letérdelek elé hogy egy szemmagasságban legyek vele. - Tudom. - bólint. - Szeretlek. - egy gyengéd csókot lehelek ajkaira. - Én is szeretlek. - a szemembe néz majd eltávolodok tőle. - Két nap múlva találkozunk. - sírva indulok el a kijárat felé amit lassan csukok be magam mögött. A lakásból kiérve a táskámból előveszem a mobilom és tárcsázom az egyetlen személy számát akire most szükségem van. - Szia, Cami. - Rosie vidáman szól bele miután fogadja a hívásom. - Szia. - zokogok fel. - Mi történt? Jól vagy? - azonnal aggódni kezd amikor meghallja a hangomon hogy kicsit sem vagyok jól. - Rosie! Én...nem bírom ezt a titkolózást. Most beszéltem Michaelel...én...el kell innen mennem pár napra. - elcsuklik a hangom. - Szakítottatok? - kérdezi halkan és érzem a hangjában az együttérzést. Ezért ő a legjobb barátnőm, mert Rosie mindig minden helyzetben megért engem és számíthatok rá. Ahogy ő is rám. - Nem. Még nem. - felelem közben már az utcán sétálva a kollégium felé. - Akkor haza jössz? - újabb kérdést tesz fel. - A szüleim nem tudhatják meg hogy Michaelel vagyok de ha haza megyek akkor kérdezősködnének, úgyhogy egy szállodában húzom meg magam. Tudunk majd találkozni? - reménykedve teszem fel a kérdést. - Ne butáskodj. Nem kell szállodába menned. Majd itt alszol velem. - az ajánlata meglep de jól is esik. - És Joseph? Nem akarok gondot okozni. - ellenkezek azonnal. - Joseph és én már egész jó barátok vagyunk. Nem fogja ellenezni, de persze azért szólok neki hogy jössz. - Rosie hangjából kihallani a kedvességet, kivételes barát és én szerencsés vagyok. - Joseph,  Cami akiről beszéltem itt töltene pár napot. Nem baj? - hallom ahogy felteszi a kérdést Josephnek. - Csak nyugodtan. - adja meg neki a férfi a választ amit persze én is hallok. - Köszönöm. - mondom hálásan. - Alig várom hogy lássalak Cami. Mindent átbeszélünk, de addig se szomorkodj kérlek. - Rosie próbál belém lelket önteni, több kevesebb sikerrel. - Rendben. Akkor holnap reggel megyek. - szipogom. - Várni fogunk. - jegyzi meg, és én szívesen rákérdeznék hogy mi ez a többes szám részéről, de tudom hogy Josephre utal és azt is tudom hogy erről is fogunk beszélni, hiszen én nem tudtam hogy már ennyire jóban vannak. Kíváncsivá is tett és talán ez egy kicsit el tereli a gondolataimat Michaelről. Rövid búcsúzkodás után Rosieval bontottuk a vonalat és én sétáltam tovább...