18. Rész: Angyal

~ Joseph Howell ~

Reggel megint korai ébresztést kaptam, személyesen Rosie rángatott ki az ágyból ahogy az elmúlt 37 napon, minden reggel tette, amióta itt van. Igen, pontosan számon tartom hogy mióta ismerem őt. Hogy miért? Nem tudom. Egyszerűen csak minden pillanatot feljegyzek a fejemben amit vele töltöttem eddig. Ma úgy döntött, persze a megkérdezésem nélkül hogy jót tenne nekem egy "pasis" nap a barátaimmal ezért ide rendelte a házba Theot és Robot. Rosie pedig elment Lissaval és Kenzyvel vásárolni. - Hé öregem, nagyon elkalandoztál. - Theo lök meg nevetve. A kertben ülünk és beszélgetünk, már vagy egy órája ecsetelik nekem az üzleti ügyeket amik a közös cégünkkel kapcsolatosak. - Ne haragudjatok de engem most nem érdekel a cég. - vonom meg a vállam. - Oké. Akkor mi érdekel? - kérdezik szinte egyszerre. - Most éppen a húgomon gondolkodtam. Tegnap egész nap sírt, hallottam. Rosie próbálta vigasztalni amíg én Kenzyvel játszottam, de semmit nem tudok. Nem tudom mi történhetett. - sóhajtok fel. Aggódok Lissaért mert el sem tudom képzelni hogy mi miatt borulhatott ki ennyire, csak remélni merem hogy nem miattam, hogy nem én tettem valamit ami ennyire megbántotta őt. - Azt hiszem hogy én tudom. - szólal meg Rob halkan. - Csak ugyan? - kérdezem kíváncsian. - Miattam. - vallja be de nem igazán értem mire is akar kitérni pontosan. - Tegnap itt jártam és...megmondtam neki hogy...szeretem. - szaggatottan meséli el, én viszont ledöbbenek. Nem is sejtettem hogy Rob szerelmes a húgomba, úgy látszik hogy nem csak a szememre vagyok vak. - Ugye most csak szórakozol? - förmedek rá. - Hogy volt pofád bepróbálkozni nála? - kérdezem dühösen. - Hé Joseph. Higgadj le. - kérlel Theo de nem foglalkozok vele. - Ott van neked Violet és Lissaval szórakoznál. - rögtön a legrosszabbat feltételezem Robról, annak ellenére is hogy gyerekkorunk óta ő az egyik legjobb barátom. de pontosan ez az, ismerem őt és a nő ügyeit. - Nem. Ez nem igaz. - rögtön a saját védelmére kel. - Miután tegnap beszéltem Lissaval elmentem Violethez és szakítottam vele. - mondja komolyan és őszintén nem hiszek a fülemnek. - Egy fellángolás miatt? - kérdezem már higgadtabban. - Ez nem fellángolás Joseph. Tíz éve szeretem a húgodat, érted? De egy barom voltam és egészen tegnapig nem volt bátorságom neki elmondani. Violet és a többi nő, csak pótlék volt az életemben. - Rob határozottan beszél és én hiszek neki. - És Lissa mit mondott? - Theo teszi fel helyettem a kérdést. - Időt kért. Azt mondta hogy ő is szeret de neki Kenzyre is gondolnia kell. - hallom ahogy Rob feláll és idegesen fel-alá kezd járkálni. - Ez érthető. - bólintok. - Sajátomként szeretem Kenzyt, nekem ő nem akadály csak egy örömteli plusz ami Lissahoz jár. Tündéri kislány, olyan mint az anyja. Ki ne imádná? - Rob szeretettel teli hangon beszél és minden szavát jó hallani, mert biztosít arról hogy valóban szereti Lissat. - Most lehet hogy hülyén fog hangzani de...mik a terveid Lissaval? - teszem fel a kérdést, mint a filmekben amikor a lány bemutatja a pasiját az apjának. - A terveim? - kérdez vissza Rob, hallom a hangján hogy mosolyog. - Feleségül akarom venni, együtt nevelni Kenzyt és vagy egy tucat közös gyereket. Boldoggá akarom tenni. - áradozik lelkesen. - Ez mind szép és jó, de előtte rá kell venned hogy ő is akarja mindezt. -  biztatom. - Ezek szerint nem bánod? Nem zavar? - kérdezi reményteli hangon, tudom hogy sokat jelent neki a véleményem. - Az egyik legjobb barátom vagy Rob és nem lennénk barátok ha nem tudnám hogy milyen jó ember vagy. Azt gondolom hogy megérdemled Lissat. És tudom hogy te boldoggá tudnád tenni őt és Kenzyt is. - komolyan mondok minden egyes szót. - Köszönöm Joseph. Ez sokat jelent. - sóhajt fel megkönnyebbülve. - Akkor remélem nem adod fel barátom. Szerezd meg a lányt. - nevet fel Theo. - Te csak ne mondj semmit. Mi van veled? Van már valaki Cara helyett? - Rob vág vissza neki nevetve. - Nem, nincs. És azt hiszem most egy ideig nem is lesz senki. Cara nagy csalódás volt számomra, ki kell pihennem a szakítást és annak a gondolatát hogy mennyi időt pazaroltam rá. - feleli nyugodtan. - Remélem hogy eszedben sincs újra kezdeni vele. - szólalok meg ismét. Eddig sem titkoltam hogy mennyire nem kedvelem Carat és ez nem is fog változni.

- Dehogy. Egyszer már megégettem magam vele és tanultam a hibámból. Eszembe sem jutna még egyszer a közelembe engedni. - Theo határozottan beszél és ennek örülök, mindig is úgy gondoltam hogy ő jobbat érdemel Caranál. - Miért nem hívod randira Rosiet? - Rob dobja fel az ötletet Theonak címezve a szavait. - Nem. Eszedbe se jusson. - kiáltok fel hirtelen mire nevetni kezdenek. - Most mi van? - kérdezem értetlenül. - Nyugi haver csak azért mondtam hogy lássam a reakciódat. - nevet Rob még mindig. - Rosie elég dögös, a maga ártatlanságával és azok a szemek. - Theo áradozik de tudom hogy csak azért hogy engem idegesítsen. - Befejeztétek? - kérdezem már kicsit sem élvezve a tréfájukat amit belőlem űznek. - Tudtommal csak barátok vagytok, akkor nem értem mi a bajod. - jegyzi meg Rob. - Ti ezt nem érthetitek. - intem le őket. - Akkor talán magyarázd el. A legjobb barátaid vagyunk. - mondja Theo. - Én, azt hiszem hogy beleszerettem. - vallom be halkan. Még magam is alig hiszem el de így van. - Tényleg? Nem mondod? - Rob gúnyolódik. - Mi ezt már régóta sejtettük. - fűzi hozzá Theo. - És honnan tudtátok? - nevetséges hogy azt hiszik jobban ismernek engem, mint én saját magamat. - Elég rád nézni amikor a közeledben van. Kivirultál, boldogabb vagy és végre nem zárkózol el. - feleli Rob. - Rosie sokat segített nekem. Ő egy angyal. - mondom komolyan. - Oh...ő egy angyal. - utánoz engem Theo, de tudom hogy csak viccből és el is nevetem magam. - És gyönyörű. - most rajtam a sor hogy áradozzak és kimondjam azt ami már egy ideje a szívemet nyomja. - Honnan tudod hogy gyönyörű? - Rob teszi fel a kérdést. - Megengedte hogy a kezeimet használva érzékeljem a vonásait. Elképzeltem hogyan néz ki és igen, határozottan gyönyörű. És a bőre...olyan finom puha. Tegnap előtt együtt zuhanyoztunk...- kezdek mesélni de egyszerre kiáltanak fel ezzel félbeszakítva. - Jól hallottam? Együtt zuhanyoztatok? - faggat Rob. - Igen, de nem történt semmi. De egyre nehezebb elviselnem amikor ő fürdet, tudjátok attól hogy vak vagyok még a többi részem jól működik és nehéz uralkodnom a vágyaimon ha a közelemben van. Tegnap este sikerült rávennem hogy bebújjon mellém az ágyba. Szeretek vele lenni, szeretem ha a közelemben van. Az egész lényét szeretem. - jelentem ki és ahogy róla beszélek, máris hiányzik, hogy nincs most itt. - Úgy látom menthetetlen vagy, belezúgtál. - veregeti meg a vállam Theo. - Ez több annál. Szerelmes vagyok. - nem esik nehezemre kimondani, mert ez így igaz. - Akkor talán ezt neki is el kellene mondanod. - javasolja Rob. - Nem. Még nem. - csóválom meg a fejem. - Ki akarna egy vak férfit? Rosie jobbat érdemel. - sóhajtok fel szomorúan. Eszembe jut a tegnapi sétánk amikor én hülye megbántottam őt. De nem tehetek róla, dühít hogy vak vagyok és ezért nem vagyok elég jó neki. Ezért kaptam fel tegnap a vizet és ezért bántam vele meggondolatlanul és érdemtelenül olyan durván. - Ez baromság. - horkan fel Theo. - Nem, nem az. Újra a régi akarok lenni. Teljes értékű ember, egy erős férfi aki képes segítség nélkül élni. Úgy akarok Rosie elé állni hogy a szemébe nézhetek és úgy mondhatom el neki hogy mennyire szeretem őt. - gondolkodok hangosan és azt hiszem ebben a pillanatban hozom meg véglegesen a döntésem. - Bevállalom a műtétet. - közlöm egyszerűen. Egy éve a baleset óta próbál mindenki meggyőzni arról hogy a műtét jó esély arra hogy újra lássak, de eddig nem volt semmi motivációm, de most itt van Rosie és érte megteszem. - Ez remek. Úristen Joseph ez szuper. - Rob azonnal helyesel. - Megértelek barátom. Jól döntöttél. - mondja Theo is. - Tudom. De addig remélem hogy az amit mondtam hármunk között marad. Bízhatok bennetek, igaz? - bizalmasan teszem fel a kérdést. Rosie nem tudhatja meg hogy szeretem, még nem. - Persze. Ez a mi titkunk marad. - vágják rá egyszerre. - Joseph! - hirtelen Rosie hangját hallom meg amint közeledik felénk és ez azonnal mosolyt csal az arcomra. - Közeledik az angyalod. - suttogja Theo, hogy Rosie ne hallja. - Fogd be! - szólok rá finoman. - Sziasztok fiúk. - Rosie közelebb ér és egyik kezét a vállamra teszi. - Nem akarsz pihenni Joseph? A fejed nem fáj? Nem vagy éhes? Kell valami? - Rosie szája be sem áll. - Nem kell aggódnod. Jól vagyok és nem kell semmi. - válaszolok kedvesen. - Rendben. - kuncog, nincs ennél szebb dallam a világon. - Mi megyünk. Valakinek dolgozni is kell a cégnél. Sziasztok. - Rob és Theo elköszönnek és mi is tőlük majd kettesben maradok Rosieval. - Milyen volt a napod? - kérdezem kíváncsian. - Remek volt. Kenzy divat tanácsokat adott nekem és Lissanak is. Már most olyan mint az anyukája. - nevet fel. - Igen. Igazi kis hercegnő. - helyeslően bólogatok. Szeretek Rosieval beszélgetni mindig olyan életvidám és boldoggá tesz már az is ha csak a hangját hallom...