20. Rész: Nincs elöttünk akadály

~ Melissa " Lissa " Howell ~

Az ágyamon fekszek, a gondolataimba veszve. Azok után hogy tegnapelőtt Rob itt járt teljesen kiborultam ami szerintem teljesen érthető. Olyan dolgot közölt velem amire nem számítottam. Ezelőtt tíz évvel akár meg is haltam volna azért hogy azt mondja hogy szeret, de most...most nem tudom mihez kezdjek. Időt kértem tőle, azóta nem is keresett amiben az a legviccesebb vagy éppen a legnevetségesebb hogy rossz érzés, azt akarom hogy itt legyen. Nem várom hogy könyörögjön nekem, de jól esne ha legalább próbálkozna. De mit is várok, hiszen én kértem hogy adjon időt, Rob csak az én kérésemnek tesz eleget. Ő megtette az első lépést felém, most rajtam lenne a sor. Össze vagyok zavarodva. Nem tudom mit kellene tennem. Most már nem csak magamra kell gondolnom hanem a lányomra is. Nem vagyok már tini aki lázadhat a világ ellen, a szerelem nevében. - Anya. Most nézd meg a hajam. Egyáltalán nem hercegnős. - Kenzy nyafogva tipeg be a szobámba ezzel kizökkentve a gondolataimból. Elnevetem magam. Olyan édes ahogy játssza a felnőttet. Egy igazi kis hölgy és olyan gyorsan felnő.  - Szerintem csinos vagy. - mosolygok rá. A haja két oldalt be van fonva és rózsaszín masnis hajgumi fogja össze a tincseit. - De ez már nem divat. - teszi csípőre apró kezeit. Igazi kis díva. Vicces ahogy arról beszél mi divat és mi nem, mert tudom hogy igazából nem tudja hogy mit is jelent ez hiszen csak öt éves. Egyszerűen csak engem utánoz ami egy anya számára szívmelengető. - Inkább gyere búj ide hozzám. - nyújtom felé a kezem. - Oké. - felcsillan a szeme és beugrik mellém az ágyba. Kezei körbe ölelik a nyakam és szorosan ölel. - Ugye ha nagy leszek én is olyan leszek mint te? - kérdezi lelkesen. - Sokkal jobb leszel. - biztatom. - De anyaaa....- nyújtja el a szót. - Az lehetetlen. - kuncog. - Miért lenne az? - értetlenül nézek rá. - Mert te vagy a legjobb. - arcon puszil, én viszont elérzékenyülve nézek rá. Rengeteg elismerést kaptam már, díjat is nyertem mint divattervező még sem ér egyik sem a nyomába annak hogy a lányom a legjobbnak tart. - Köszönöm kicsim. - simítok végig az arcán. - Megkeresem Joseph bácsit. Most mindig jó kedve van, talán játszik velem. - elszakad tőlem és készül lemászni az ágyról de én vissza húzom magamhoz. - Anya. - nevet teljes hangerővel. - Mielőtt elmész Joseph bácsit boldogítani előtte szeretnék kérdezni valamit. - mosolygok rá. Nem szól semmit csak bólint és leül mellém. - Szereted Rob bácsit? - teszem fel a kérdést. Muszáj tudnom hogy Kenzy mit gondol róla, tudom hogy csak öt éves de ha nem szereti Robot akkor nem erőltethetem rá. - Igen. Mikor jön át? Szerinted játszana velem? - Kenzy szinte majd kiugrik a bőréből, ezen elnevetem magam. - Igen, biztos hogy játszik majd veled. És mit szólnál ha egyszer majd velünk lakna? - faggatom tovább. - Rob bácsi ide költözik? - felpattan és ugrálni kezd az ágyon. - Akkor már nem csak Joseph bácsi fog velem játszani. De jó. - szinte eszét vesztve ujjong. - És ha ő lenne az apukád? - teszem fel az utolsó kérdést ezt már sokkal halkabban. Félek a reakciójától. Tudja hogy mit jelent az apa szó, hiszen az ovis társainak is van és ő mindig is hiányolta hogy neki nincs apukája. - Az apukám? - kérdez vissza értetlenül. - Anya! - felnéz a szemeimbe, teljesen komoly arcot vág, ezzel meg is ijeszt. - Rob bácsi lesz a feleséged? - kérdezi halkan. Elnevetem magam és ő is kuncogni kezd. - Én leszek az ő felesége ha minden jól megy. - javítom ki őt. - Akkor lehet az apukám. - bólogat. - Rendben szívem. - homlokon csókolom mire egy boldog sóhajt hallat. - Most már mehetek? Joseph bácsi lehet hogy unatkozik nélkülem. - indul meg ismét az ajtó felé. - Menj csak. - biztatom. Nézem ahogy kivonul a szobából majd hallom ahogy már a folyosón teljes toka szakadtából üvölti Joseph nevét hogy megtalálja a bácsikáját. Nevetve állok fel és kezdek el öltözni. Most hogy Kenzy véleményét is tudom, ideje beszélnem Robal. Csupán fél órámba telik összeszednem magam és már is az autóban ülök Rob lakása felé tartva, persze előtte megkértem Rosiet vigyázzon Kenzyre. Egész úton azon agyalok hogy mit fogok mondani ha odaérek. Félúton járhatok éppen amikor az égbolt hirtelen beborul és szakadni kezd az eső. Alig látok ki az ablakon. Váratlanul ér az időjárás változás de még ez sem tud kizökkenteni a gondolataimból. Lassan megérkezem a célomhoz. Leparkolok Rob lakása előtt, de nem szállok ki az autóból. Mély levegőt veszek, homlokom a kormányra döntöm és lehunyom a szemem. - Semmi baj Lissa. Tíz éve vársz erre a pillanatra. Szeret téged. Te is szereted őt. - magamban beszélek, ami talán nem nevezhető éppenséggel normálisnak de nekem most erre van szükségem. 

- Nem lesz baj. - suttogom magamat biztatva majd kinyitom az autó ajtaját. Az eső még mindig szakad és én nem hoztam esernyőt. Az elázás garantált de még ez sem rettent vissza a célomtól. Magassarkúban vagyok ezért a futás lehetősége sem áll fent. Gyors léptekkel sietek át az úton a lakáshoz. Szerencsémre éppen egy pár jön ki a főbejáraton ezért könnyedén bejutok a társasházba. Azonnal a lifthez sietek és amint beszálltam megnyomom a nyolcas gombot. Elég magas épület, összesen tizenkét emeletes és abból a nyolcadik emelet Robé. Amíg várom hogy a lift felérjen a megfelelő emeletre a tükrös oldala felé fordulok. A hajamból csöpög a víz és a ruhám is elázott. De nem érdekel. Már nincs visszaút. A lift hangosan jelzi hogy elértem a nyolcadik emeletet majd kinyílik az ajtaja. Egy pillanatra elgondolkodom hogy inkább haza megyek, de mielőtt becsukódna a lift ajtaja hirtelen kilépek a folyosóra. - Ha már ide jöttél nem futamodhatsz meg. - motyogom miközben az ajtó felé a 36.-os lakáshoz sétálok. Életemben nem izgultam még ennyire. Mintha megint tini lennék. Megigazítom a ruhám, nem mintha ez javítana az elázott kinézetemen majd megnyomom a csengőt. Pillanatok alatt tárul ki előttem az ajtó és ott áll előttem ő. Arcára kiül a döbbenet. - Szia. - szólalok meg halkan. Fázok és izgatott is vagyok ezért megremeg a hangom. - Szia. - végig néz rajtam majd még jobban kitárja az ajtót. - Gyere be. - mosolyodik el és én belépek a lakásába ami tökéletesen tükrözi hogy egy férfi lakik benne. Nagy és a sötét színek, leginkább a fekete és a fehér uralkodnak, modern és rendezett. Egy szóval gyönyörű. Sokat változott azóta hogy utoljára itt jártam. - Ne haragudj hogy összejártam a padlót. - bocsánatkérően nézek rá. A ruhámból és a hajamból is csöpög a víz. Szánalmas látványt nyújthatok. - Semmi baj. Hozok neked törölközőt. És szerintem jobb lenne ha átöltöznél. - a fürdő felé sétál, így van alkalmam végig nézni rajta. Egy fekete melegítő nadrágot visel és sötét kék pólót. Egy pillanatra eljátszom a gondolattal hogy milyen szívesen tépném le róla őket. - Nem hoztam váltóruhát. Nem is úgy készültem hogy bőrig ázok. - nevetek fel zavartan. - Az én ruháim közül adhatok, ha gondolod. - ajánlja fel miközben a kezembe adja a törölközőt. - Nem szükséges, köszönöm. Haza felé úgy is megint elázok. - vonom meg a vállam. - Akkor ne menj haza. - közelebb lép hozzám. - Azért jöttem hogy beszéljünk. - hátrálok egy lépést. - Rendben. Foglalj helyet. - mutat a kanapéra és ő leül a fotelba. - Szeretném tudni hogy komolyan gondoltad e amit a múltkor mondtál. - leülök vele szemben és várom a válaszát. - Tegnap amikor a Josephnél voltam megkérdezte tőlem hogy mik a terveim veled. Azt válaszoltam hogy feleségül akarlak venni, együtt nevelni Kenzyt és vagy egy tucat közös gyereket. Szóval igen, eléggé komolyan gondoltam amit a múltkor neked mondtam. - hosszú választ ad de nem bánom mert ezzel eléri hogy egy hatalmas mosoly jelenjen meg az arcomon. - Én is ezt szeretném. - szólalok meg halkan. - És Kenzy? - teszi fel a kérdést és jól esik hogy a kislányomra is gondol. - Beszéltem vele, már amennyire lehet egy öt évessel ilyen dolgokról beszélni. Megkérdezte hogy te leszel e a feleségem. - nevetek fel szégyenlősen. - Reményeim szerint fordítva lesz és inkább te leszel az én feleségem. - feláll és lassan közelít felém. - Korai még a házasságról beszélni. - nem merek ránézni, de érzem ahogy leül mellém, egészen közel. - Szerintem már el is vagyunk késve vele. Tíz éve szeretlek töretlenül. Ne húzzuk tovább az időt. Szeretlek és te is szeretsz engem és ezek szerint Kenzyt sem zavarná. Nincs előttünk akadály. - megfogja a kezem és én végre felnézek rá. - Rendben. - elmosolyodom és örömmel érzékelem hogy közeledni kezd felém amíg ajkaink egybe nem forrnak. Gyengéden csókol, pont ahogy elképzeltem, sőt még annál is jobb. - Még mindig nem akarod levenni a vizes ruháidat? - szakad el tőlem pimasz mosollyal az arcán. - De. - bólintok. Segít levenni a felsőmet majd szép lassan minden ruhadarabot ami rajtam van. Tudom hogy nem kapok helyettük száraz ruhát de nem is kell. Egy dologra vágyok csak, ami nem más mint hogy az övé legyek...minden létező módon.