23. Rész: Eper joghurt

Három nappal később...

~ Rosie Emilia Swan ~

- Joseph, megértem hogy éhes vagy de akkor sem kapsz egy falat ételt sem. - már egy órája próbálom megértetni Josephel hogy Dave utasítását be kell tartanunk, miszerint nem ehet vacsorát hiszen holnap reggel be kell mennünk a kórházba és délután meg is műtik őt. De Josephet ismerve nem is tudom mit gondoltam amikor azt hittem hogy majd szót is fogad. - Nem érdekel. Éhen halok. - ellenkezik azonnal. A ház üres, csak ketten vagyunk itthon és az óra már este fél kilencet mutat. - Feküdj le aludni. Akkor nem gondolsz az evésre. - mondom komolyan. - Rosie! - felháborodva ejti ki a nevem. - Holnap délutánig ne egyek? - kérdezi kétségbeesetten. - Ami azt illeti holnap sem eszel, ugyanis a műtét több órás és te valószínűleg csak másnap reggel ébredsz majd fel. - mosolyodok el. - Ez vicc ugye? - akadékoskodik továbbra is. Mint egy kisgyerek. Persze férfiből van, szereti a hasát. - Joseph most már elég legyen! - szólok rá mérgesen. - Különben? Sarokba állítasz? - gúnyolódik velem nevetve, de tudom hogy csak szórakozik. - Úgy bizony. - helyeselek, ezzel belemenve a játékába. - Ne már Rosie. Csak egy falat...akármit. - nyög fel fájdalmasan majd megkordul a hasa. - Maximum egy joghurt. - jegyzem meg, ezt is csak azért mert Dave ajánlotta ha esetleg Joseph nem bírná ki kaja nélkül. - Joghurt? Minek nézel te engem? - nem tetszik neki az ötlet. - Vagy ez vagy semmi. - szigorúan jelentem ki. Tartom magam ahhoz hogy mit szabad neki és mit nem, hiszen ez az ő érdeke. - Oké. - sóhajt fel megadóan és én azonnal a hűtőhöz lépek. - Milyet kérsz? Van epres, barackos, málnás és kekszes. - sorolom a választékot. - Epreset. De remélem tudod hogy ez felér egy kínzással. - morogja, de én nem törődök vele. Kiveszem a hűtőből az epres joghurtot és felbontom majd Joseph mellé ülve kanalazni kezdem neki a könnyű vacsorát. - Szereted az epret? - kérdezi két falat között. - Igen. - bólogatok. - Mennyire? - vigyorodik el miközben csücsöríteni kezd. - Mit művelsz? - kuncogok rajta. - Kárpótlást kérek. - vonja meg a vállát. - És még is mivel kárpótoljalak? - kérdezem kíváncsian. - Egy csókkal. - suttogja. A szavai ismét meglepnek és le is taglóznak. Az első és egyben utolsó csókunk óta nem kérte ezt tőlem. Persze annak is csak három napja. De én megfogadtam hogy soha több nem gyengülök el. Ehhez kell tartanom magam. - Azt nem lehet. - ellenkezek. - Miért nem? - csalódottan kérdez vissza. - Na jó tudod mit? Ha tudsz mondani egy érvet amellett hogy miért csókoljalak meg, akkor megteszem. - ajánlom fel neki, mert tudom hogy úgy sem tud mit mondani. - Nem elég érv, hogy én ezt akarom? - értetlenkedve biggyeszti le ajkait. - Ne vágj ilyen képet. - lököm meg finoman. - Milyen képet? - érdeklődik. - Kölyök kutya képet. - felelem mosolyogva. Elmondhatatlanul édes amikor ilyen. Egyszerűen szeretem, a szívem már is hevesebben ver és képtelen vagyok levenni róla a szemem. - A kölyök kutyák cukik. Ezek szerint én is az vagyok. - önelégülten vigyorog. - Ne ess túlzásokba. A kiskutyák valóban cukik, de te nem vagy az. - cukkolom direkt. - Szóval akkor nem kapok csókot? - tér vissza az eredeti témára. - Miért akarod ennyire hogy megcsókoljalak? - állok fel és kidobom az üres joghurtos dobozt. - Holnap lesz a műtétem. És ha esetleg valami rosszul sül el és meghalok akkor úgy akarok távozni a földről hogy tudom, tőled kaptam az utolsó csókom. - vonja meg a vállát de nekem rosszul esik amit mond. - Ne beszélj hülyeségeket. - szinte rá förmedek. A halálának még csak a lehetőségét sem akarom hallani. - Nem fogsz meghalni. Ez nem veszélyes műtét. - mondom dühösen, próbálom magamat is megnyugtatni de ezek után nehezen megy. - Nyugi. Csak vicceltem. - védekezően emeli fel a kezeit. - Nem volt vicces Joseph. - elcsuklik a hangom mert teljesen felzaklattam magam. Gondolni sem akarok arra hogy mi lenne ha ő tényleg meghalna. Üressé válna ez a világ. Nem tudnék tovább én sem élni. - Nem hiszem el hogy ilyen idióta vagy. - zaklatottan rohanok ki a konyhából. - Rosie. Ne haragudj. Hallod? Hol vagy? - a botja segítségével tapogatja ki a nappaliba vezető irányt, ahol én is vagyok. - Esküszöm ha még egyszer a halálodat emlegeted itt hagylak. Örökre. - fenyegetőzök szipogva. A kanapén ülök és egy zsebkendőt szorongatok a kezeim között. - Nem tudtam hogy ez ennyire felzaklat majd. - a hangja bocsánatkérő. De látom rajta hogy nem is érti a helyzetet. Leül mellém a kanapéra és felsóhajt. - Ha én emlegetném azt hogy talán meghalok holnap, te hogyan reagálnál? - teszem fel a kérdést teljesen komolyan. - Valószínűleg úgy ahogy most te. - bólogat. Nem szólok semmit csak fejemet a vállára hajtom és szorosan hozzá bújok. Az előbbi után most ez nagyon kell. Éreznem kell őt. - Holnap megváltozik az életed. - terelem a témát. - Csak annyiban hogy talán újra látok. - jegyzi meg halkan. - Vissza kapod a régi életed. - szólalok meg ismét. - Nekem a mostani életem jobban tetszik. - feleli teljesen komolyan. - Hogy mondhatod ezt? - meglepetten pillantok rá. - Ez egyszerű Rosie. - nevet fel. - A régi életem silány volt és unalmas. A mostani viszont veled teljes. - mosolyodik el. Mostanában úgy beszél mint aki szerelmes, de mindig leállítom magam és a téves következtetéseimet. Joseph nem szerelmes belém. Bele kell törődnöm. - Barátok örökre. - kuncogok. - Igen. - bólint de valami más érzelem is átsuhan az arcán. Nem tudom mi de furcsa. - Gyere ideje aludnod. Holnap hosszú napod lesz. - segítek neki felállni és az emeletre vezetem, egyenesen a szobájába ahol az ágya már megvetve várja. Bebújik és én betakarom. - Maradj velem Rosie. - szólal meg halkan. 

- Kicsit még maradhatok. - egyezek bele és bemászok mellé. - Úgy értettem hogy aludj ma velem. - szinte könyörög, de tudom hogy nemet kell mondanom neki. - Nem szabad Joseph. - simítok végig az arcán miközben ő elfekszik és fejét a párnájára hajtja. - Félek. - suttogja alig halhatóan. A szemei lehunyva és a légzése egyre gyorsabb. - Nem lesz baj. - a szívem szakad meg érte mert tudom hogy komolyan mondja. Valóban fél a műtéttől. Leginkább attól hogy nem sikerül és akkor örökre elveszíti még a reményét is annak hogy visszakapja a látását. - Szükségem van rád. Ígérd meg hogy végig ott leszel és amikor felébredek te leszel az első akit látok vagy éppen nem látok. - megfogja a kezem és gyengéden megszorítja. - Megígérem Joseph. - mondom őszintén és közben hozzá bújva magamhoz ölelem. - Maradj velem ma éjjel is. - átkarolja a derekam és szorosan tart, arca a nyakamban pihen. A bőrömön érzem a lélegzetét. Túl közel engedtem magamhoz, már késő. Ezek után nem tudok neki nemet mondani. - Veled maradok. - egyezek bele. - Köszönöm. - lassan elhúzódik tőlem, éppen elengedném őt én is amikor hirtelen ajkai az enyémekre találnak és gyengéden megcsókol. - Joseph...ne...nem szabad. - azonnal eltolom magamtól, pedig szívem szerint viszonoznám a csókot, a baj csak az hogy kettőnk közül egyedül nekem jelent ez sokat. - Kérlek Rosie. - szemei még mindig lehunyva és újra könyörög. - Csak...csak egy csók. - remeg meg a hangom. - Csak egy. - ismétli és ezúttal én csókolom meg őt. Ezúttal sem egy átlagos csók. Nyelve végig szánt alsó ajkamon ezzel elérve hogy kissé szétnyissam ajkaimat. Nyelve azonnal rátalál az enyémre és egy forró, szenvedélyes csókban részesít. Az idő érzékem teljesen elveszítem a karjaiban és az egy csókot, még egy követi majd még egy. Joseph keze a derekamra simul és gyengéden megszorítja a csípőmet. Tudom hogy egy határt készülünk átlépni amit nem szabad. Én még soha nem voltam férfival, Joseph számomra az igazi, neki oda adnám magam, de nem így. Nem így hogy tudom, neki nem jelentek többet csak egy barát vagyok számára. - Joseph, ne. - elhúzódok tőle és ő el is enged. - Ne haragudj. - sóhajt fel. - Nem haragszom, csak...ez...sok volt. - motyogom zavartan. Még mindig a hatása alatt állva. - Aludjunk. Rendben? - reménykedve kérdezem bár tudom hogy ezek után egy percet sem fogok tudni aludni. - Rendben. - bólint és én lekapcsolom a lámpát. A szobára sötétség telepedik. Joseph az ágy bal oldalán fekszik míg én a jobb oldalán. A csendet számomra csak a hevesen dübörgő szívem töri meg. A fülemben lüktet a vér. Izgatott vagyok és egyben sírni tudnék amiért ennyire szerencsétlen vagyok. Egy olyan férfit szeretek teljes szívemből akinek én csak egy barát vagyok...de akkor mi volt ez az előbb?! Miért csókolt meg?!...